Évekig tarthat a Ráckevei-Soroksári Duna-ágon történt olajszennyezés teljes kármentesítése

Az azonnali kárelhárítást a szakemberek igyekeznek vasárnapig befejezni, ám a teljes kármentesítés és a helyreállítás várhatóan évekig is eltarthat a Ráckevei-Soroksári Duna-ágon történt olajszennyezés után – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán az MTI-vel.

Közleményükben azt is kiemelték, hogy az ipari búvárok szerint az olajszennyeződés feltehetően nem a zárt szakaszon, hanem a kiömlőnyílásnál került az esőviz-csatornába Szigetszentmiklóson, a Ráckevei-(Soroksári-) Duna-ágnál. A felmérésük alapján elkészült a több mint 1800 négyzetméternyi szennyezett terület mentési terve. Az OVF koordinálásával a Közép-Duna-völgyi, az Észak-dunántúli és a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság munkatársai továbbra is folyamatosan dolgoztak a Ráckevei-Soroksári Duna-ágba került olajszennyezés felszámolásán. Folytatódott az olajjal érintkezett növényzet eltávolítása, valamint az ideiglenes kármentő út kialakítása. Vákuumszivattyú segítségével az elmúlt 24 órában mintegy 3000 liter olajat és olajos vizet távolítottak el a víz felszínéről a szakemberek. A veszélyes hulladékokat továbbra is konténerekbe rakva, elkülönítve tárolják a helyszínen.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársaival továbbra is folyamatosan egyeztetnek a vízügy szakemberei a további ökológiai károk megelőzése és a meglévők mértékének csökkentése érdekében. Az elmúlt napokban nagy segítséget nyújtott a Ráckevei Duna-ági Horgász Szövetség is, amelynek tagjai csónakjaikkal a vízen végzett munkában, míg szaktudásukkal a vízi élővilág megóvásában vettek részt – olvasható az OVF szerdai közleményében.

Az OVF hétfőn közölte: szombaton telefonos lakossági bejelentés érkezett a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságra (KDVVIZIG) arról, hogy Szigetszentmiklóson, a Tebe sor és a Rév sor kereszteződésénél lévő csapadékvíz-csatorna kifolyónál és a nádasban olajszennyeződés nyomai látszanak. Az önkormányzati kezelésben lévő csatorna a Ráckevei (Soroksári)-Dunába (RSD) torkollik.

A vízügyi szakemberek sikeresen útját állták a Ráckevei-Dunát veszélyeztető olajszennyeződésnek, megkezdték a helyreállítást. A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság a szennyezés miatt feljelentést tett, a rendőrség nyomozást indított ismeretlen tettes ellen – közölték.

 

mti

Képek: Szendőfi Balázs / Facebook

Ajánlott tartalom

Klímadepresszió helyett a megoldásokra fókuszál a Kék Bolygó podcast

Ne süllyedjünk klímadepresszióba, de beszéljünk a fenntarthatósági és környezetvédelmi problémákról és találjunk rájuk megoldást; ezt a célt szolgálja a Kék Bolygó podcast - mondta Áder János korábbi államfő a maga által indított podcastról, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (KBKA) kuratóriumi elnöke annak kapcsán beszélt erről, hogy századik adásához érkezett a műsor. A rendhagyó adásban Huszár András, a Green Policy Center társalapítója és igazgatója kérdezte Áder Jánost.