A biciklizés nyereséget, az autózás veszteséget hoz a gazdaságnak

Koppenhága 2016-ban érte el azt, amit Amszterdam két évtizeddel korábban: több a bicikli van az utcáin, mint az autó.

Minden egyes biciklivel megtett kilométer profitot hoz a nemzetgazdaságnak, az autózás viszont veszteséget.
A dán főváros utcáin 2016 végén 265 700 biciklit tekertek a polgárok, míg az autók száma elérte a 252 600-at. A koppenhágai statisztikát javarészt emberek számolták össze, valamint 20 elektronikus szenzor, melyek közül az elsőt a főpolgármesteri hivatalnál helyezték üzembe 2009-ben. A város bicikliforgalma – a napi utazások száma – 20 év alatt 68 százalékkal nőtt. A 715 ezer fős város és a kormány 2005 óta 115 millió fontnak megfelelő összeget költött a bicikliutak és biciklihidak kiépítésére. A bicikliforgalom azonban valamelyest csökkenni fog, amikor 2019-ben átadják a metróvonal hosszabbított szakaszát.

Számos európai nagyvárosban fejlődött a bicikliforgalom. Londonban 2004 és 2014 között 86 ezerről 64 ezerre csökkent a belvárosba reggel belépő autók száma, míg a bicikliké 14 ezerről 36 ezerre nőtt. Ha a trend ilyen mértékben folytatódik, néhány éven belül a bicikliforgalom túllépheti az autóforgalmat. Ehhez az átalakuláshoz persze az is kellett, hogy számos helyről kitiltották az autókat. Amszterdamban a belvárosi utak 48 százalékát biciklin teszik meg az emberek. De vannak ellenpéldák is. Pekingben 1986-ban 60 százalékos volt a biciklizők aránya a lakosságban, de 2010-ben már csak 17 százalék. A kínaiak státusz-szimbólumnak tekintik az autókat, és nőtt körükben a versengő kivagyiság: mindenki nagyobb, gyorsabb, márkásabb járművet akar vásárolni. Koppenhága közlekedésért és fenntarthatóságért felelős vezetője azt mondta, senkinek sem lehet megtiltani, hogy kocsit használjon. A lakosság biciklizés felé terelésének nagy titka az, hogy jobb alternatívát kell kínálni. Ehhez kiterjedt bicikliút-hálózat szükséges.

Számos kutatás bizonyította a jótékony társadalmi, környezeti és egészségügyi hatásait annak, ha egy közösségben minél több ember biciklizik. Dániában 23 dollárcentnyi nyereséget termel minden egyes biciklivel megtett kilométer a gazdaság számára, míg 16 centnyi veszteséget okoz az autóval megtett kilométer. (A kalkuláció metodikájáról nem tudni semmit, vélhetően az üvegházgáz-externáliák húzzák le az autózás gazdasági hatását.) Bővebben a témáról itt olvashat.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.