A focistadion, amelybe majdnem 150 villanyautó akkumulátorát szerelték be

Az amszterdami Johan Cruijff Arena a világ egyik legmodernebb stadionja, melynek tetején mintegy 4 200 napelem található. A napelemek által termelt elektromos energiát azonban általában nem lehet azonnal felhasználni, így az üzemeltető úgy döntött, hogy az elektromos hálózatba történő visszatáplálás helyett inkább a helyszínen eltárolják. Ebből a célból egy hatalmas akkumulátorparkot helyeztek üzembe, melybe 63 használt és 85 új Nissan Leaf villanyautó-telepet szereltek be. Az ily módon 148 elektromos autó akkumulátorát felvonultató rendszer 3 MW teljesítményű, és 2,8 MWh kapacitású. A 10+ éves élettartamra méretezett energiatárolóval egyszerre akár 500 ezer iPhone-t is lehetne tölteni, és annyi elektromos energia van benne, amennyi 7 ezer háztartásnak elegendő lenne 1 órára, írta a hvg.hu. 

Ajánlott tartalom

A keretösszeg harmadát már kifizették a vállalati e-autó program nyerteseinek

Meghaladta a 10 milliárd forintot a sikeresen pályázók számára átutalt támogatások összege a gazdasági társaságok járműflottáinak zöldítését ösztönző kiíráson. Több mint 2300 cég kapott eddig átlagosan 3,8 millió forintot mintegy 2600 tisztán elektromos személyautó, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).