Alternativ Energia www.alternativenergia.hu
Kapcsolódó cikkek
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A legutóbbi, 2021-ben megjelent IPCC-jelentés óta eltelt évek nem írták át a klímaváltozásról alkotott tudományos képet, hanem megerősítették azt — jóval kedvezőtlenebb számokkal. A megfigyelések, a frissített számítások és az új modellezési eredmények alapján ugyanaz a folyamat látszik: a felmelegedés duplájára gyorsult, miközben a hatások exponenciálisan nőnek. Újdonság, hogy a csapadék globális változásában már nincs trend. A nemzetközi jelentés összefoglalását, a legfontosabb számok értelmezését saját szerkesztésű ábrák elemzésével mutatja be Szabó Péter és Pongrácz Rita, az ELTE Meteorológiai Tanszék kutatói.
Az IPCC legutóbbi (AR6) jelentése óta eltelt 5 év nem változtatta meg alapvetően azt, amit az éghajlati rendszerről tudunk: a Föld melegedése egyértelmű, egyre gyorsabb, és szinte biztosan az emberi tevékenység következménye. Ami viszont változott, az a helyzet súlyossága. Egy nemzetközi kutatócsapat frissen publikált, 2025-ig frissített indikátorokkal készült jelentés célja éppen az, hogy a nagy IPCC-jelentések közötti időszakban is kövesse a legfontosabb globális éghajlati mutatókat. A szerzők alapvetően a legutóbbi IPCC-jelentés módszertanát követik, de beépítik az azóta elérhető új megfigyeléseket, modelleket és módszertani korrekciókat. Ez azért lényeges, mert így nem egy teljesen új értelmezési keretet kapunk, hanem az IPCC többezer tudósa által már elfogadott módszertan frissítését.
A széles körben használt, négy különböző globális hőmérsékleti adatbázis átlaga szerint az IPCC AR6 idején az azt megelőző évtized – azaz 2011–2020 – globális felmelegedése 1,09 °C volt az iparosodás kezdetéhez (1850–1900) képest. A jelenlegi számítások szerint a legutóbbi évtized (2016–2025) átlaga már 1,26 °C. A tízéves simítással meghatározott tendenciákon felül megjelenő, évek közötti különbségeket az éghajlati rendszer belső kölcsönhatásaiból adódó természetes változékonyság okozza. A közelmúltból például a 2023–2025-ös időszakot fontos kiemelni. A 2023-as és 2024-es év kiugróan meleg volt, ami egy erős El Niño kialakulásának volt köszönhető. Bár 2025 kissé hűvösebb volt a megelőző két évnél, de minden 2023 előtti évnél melegebbnek adódott – annak ellenére, hogy egy gyenge La Niña (globálisan hűtő hatású) évről beszélünk. Értelemszerűen a tízéves simításhoz képest is jóval magasabb a 2025-ös év melegedése. Ebből is jól látszik, hogy a hűvösebb irányú természetes kilengések már nem a korábbi éghajlati állapotba viszik vissza a rendszert, hanem csak átmenetileg mérséklik az alapvetően egyre növekvő melegedést.
A jelenlegi melegedés szinte teljes egészében emberi eredetű
Nem elég azt látni, hogy melegszik a Föld: azt is értenünk kell, miért. A természetes éghajlati ingadozások mindig is jelen voltak, de a mostani melegedés üteme és mértéke csak akkor értelmezhető helyesen, ha megvizsgáljuk, mekkora szerepe van benne az emberi tevékenységnek.
Az IPCC AR6-ban vizsgált 2010–2019-es időszakban a teljes globális melegedés 1,06 °C volt, az emberi eredetű melegedést pedig 1,07 °C-ra becsülték. A mostani, 2016–2025-ös időszakra a teljes melegedés már 1,26 °C-ra nőtt, míg az emberi eredetű komponens 1,24 °C-ra. Nem, nem cseréltük fel a számokat: az emberi eredetű felmelegedés középértéke most kissé kisebb lett a teljeshez képest, de továbbra is igaz, hogy a bolygónk melegedése gyakorlatilag megegyezik az emberi eredetű melegedés becsült értékével. A természetes külső tényezők (mint a naptevékenység vagy a vulkánkitörések hatása), valamint a belső éghajlati változékonyság (pl. az El Niño/La Niña fázisok váltakozásainak) nettó szerepe csupán néhány század °C-os.
Ez nem azt jelenti, hogy az emberi tevékenység összes hatása ugyanabba az irányba mutat. A légkörben jól keveredő üvegházgázok – elsősorban a szén-dioxid, a metán és a dinitrogén-oxid – önmagukban a mértnél is nagyobb, 1,52 °C-os melegedést okoztak volna napjainkra. Ezt részben ellensúlyozták az egyéb emberi eredetű hatások, főként a légszennyezésből származó aeroszol hűtő hatása, amely a friss becslések szerint a korábbinál gyengébb, -0,28 °C. Ahogyan a levegőminőségi intézkedések és a technológiai változások kedvező hatása miatt csökken az aeroszolrészecskék kibocsátása, ez a hűtőhatás is egyre inkább gyengül. Tehát az előző IPCC-jelentés óta bekövetkezett növekedést éppen ez a kettősség magyarázza: az üvegházgáz-koncentrációk tovább emelkedtek, miközben az aeroszol hűtő hatása csökkent. Emiatt a nettó emberi hatás is erősebb lett.
Az éghajlati rendszer hőfelvétele gyorsul: napjainkra megkétszereződött
A felszínközeli hőmérséklet csak egy módja annak, hogy jellemezzük a globális felmelegedést. Legalább ilyen fontos, hogy mennyi többletenergia marad a Föld éghajlati rendszerében, vagyis az a különbség, hogy bolygónk mennyi energiát nyel el a Napból érkező sugárzásból, és mennyit sugároz vissza a világűr felé. Ezt a műholdak pontosan mérik (több évtizedre visszamenően). Amennyiben ez a különbség pozitív, akkor az éghajlati rendszerünk, vagyis a Föld melegszik, ha viszont negatív lenne, akkor pedig hűlne.
A frissített számítások szerint az 1976–1995-ös időszakban a Föld többletenergiája átlagosan 0,4 W/m² volt (minden négyzetméterre átlagosan 0,4 joule többletenergia jutott másodpercenként). Ezt követően (az 1996–2015-ös időszakban) ennek a duplája, míg a legutóbbi 10 évben a Földön maradó többletenergia már közel háromszorosa annak, amit a 1980-as években mértünk. Ez azt jelenti, hogy a legutóbbi 10 év alatt körülbelül annyit nőtt a többletenergia, mint korábban 20 év alatt. A 2023–2024-es időszak ebből a szempontból is különleges volt, mert a mérésekben sosem látott növekedést láttunk. Ennek pontos okai még kutatás alatt állnak.
Az éghajlati rendszerben felhalmozódó extra energia legnagyobb része az óceánok felső néhány száz méterében, illetve egyre inkább a mélyebb óceáni rétegekben jelenik meg, de a hőfelvétel a szárazföldek melegedésében és a krioszféra (jég/hó) olvadásában is egyértelműen látható. Nagyságban a légkör csak ezután következik. Ez a gyorsuló hőfelvétel azért is aggasztó, mert a rendszerben jelentős tehetetlenség van. A légkör viszonylag gyorsan reagál, az óceánok viszont sokkal lassabban adják le a felvett hőt. Ez azt jelenti, hogy a ma a rendszerbe juttatott hő nemcsak a jelenlegi hőmérsékletet határozza meg, hanem a következő évtizedek éghajlati folyamatait is befolyásolja: az óceánokban elraktározott hő hosszú ideig velünk marad.
Összefoglalás: mi változott a legutóbbi IPCC-jelentés óta?
Ha összefoglaljuk, mi változott a legutóbbi IPCC (AR6) jelentés óta, akkor nem egyetlen kiragadott mutató romlásáról van szó. Szinte az összes fontos indikátor ugyanabba az irányba mozdult: a COVID ellenére kissé tovább növekedett a globális üvegházgáz-kibocsátás, ami a felmelegedés motorja. A légkörben lévő szén-dioxid és metán mennyisége az AR6-jelentés óta 4-4%-nyit, míg a dinitrogén-oxid 2%-nyit nőtt. Ezek egyike sem gyorsan kikerülő gáz: különösen a CO₂ esetében fontos, hogy az emberi tevékenységekből származó kibocsátás hatása hosszú ideig velünk marad, hiszen az évi kibocsátásunk nagyjából fele a légkörben marad.
Mindezek fizikai következménye a Földön maradó többletenergia növekedése: ez a legutóbbi IPCC-jelentéshez képest most sokkal, 42%-kal magasabb. A növekedéshez az üvegházgázok koncentrációjának emelkedése mellett az aeroszol gyengülő hűtő hatása is hozzájárult. Ez utóbbi különösen fontos, hiszen ennek hatását a modellek korábban alábecsülték. A hőmérsékleti idősorok sem mutatnak megnyugtató képet. Olyannyira, hogy a modellek a jelenlegi globális melegedési ütemet is kissé alábecsülték: ugyan az IPCC által korábban felvázolt tartományban mozognak, de már inkább a pesszimista forgatókönyv szerint, és annak is a felső sávjában haladunk. A tíz éve életbe lépett Párizsi Megállapodás fő kulcspontja, a másfél fokos küszöb betartása a legutóbbi IPCC-jelentés szerint még megvalósítható volt, de mára a kibocsátási mozgástér rendkívül módon leszűkült, így erről szinte biztosan le kell mondanunk.
A szárazföldi hőmérsékleti szélsőségek ennél is gyorsabban változnak. A szárazföldi, évi legmagasabb hőmérsékletek emelkedése 5 év alatt 0,37 °C-kal nőtt. Ez a globális átlag 0,17 °C-es növekedésével szemben közelebb áll ahhoz, amit az emberek ténylegesen érzékelnek: a hőhullámokban, a forró napokon, a meleg éjszakákon, az aszályhelyzetek során és a mezőgazdasági stressz növekedésében. A globális átlag fontos viszonyítási pont, de a hatások nagy része a szárazföldeken, a szélsőségeken keresztül jelenik meg.
A csapadék ezzel szemben jóval nehezebben értelmezhető indikátor. A legutóbbi IPCC-jelentés szerint, különösen 1980 óta növekvő globális csapadékösszegeket észleltünk a szárazföldek felett. Ez a legújabb jelentés szerint már nem ilyen egyértelmű: a különböző megfigyelési adatbázisok között nagyobb az eltérés, az évek közötti változékonyság nagyobb lett, és a teljes földi átlagot tekintve nem rajzolódik ki olyan egyértelmű, szignifikáns növekedés, mint amit elsőre a melegedő légkörtől várnánk. Ez egy meglepő új eredmény, hiszen a modellszimulációk korábban azt jelezték, hogy a növekvő hőtöbblet globálisan növekvő csapadékkal is párosul. Ugyanakkor ez a következtetés nem mond ellent annak az alapvető fizikai összefüggésnek, hogy a melegebb légkör több vízgőzt képes befogadni. Sokkal inkább arra figyelmeztet, hogy a vízkörforgás változása nem egyszerűen „mindenhol több csapadékot” jelent, hanem nagy regionális különbségekkel jár – egyes térségekben a klíma jelentős szárazabbá válásával kell számolni, s az alkalmazkodási stratégiát ennek megfelelően tervezni.
