A napelem története – 1. rész

Az egyik kedvenc napelemes szaklapom (PV Magazine) lehozott egy cikksorozatot a napelem történetéről, a pionírok nehéz napjairól - gondoltam hátha mást is érdekel, úgyhogy röviden összefoglalom az egyes cikkeket (a cikkek egyébként John Perlin: From Space to Earth napelem történeti könyvének kivonatai).

A mai napelemek egyeneságú ősét egy véletlen indította útjára az 1860-as években. Willoughby Smith az egyik vezető elektromos munkatárs volt a Trans-Atlantic Telegraph-nak (akkoriban óriási összegeket fektettek a telegráf és a telefon kábelek kiépítésébe és a világszintű telekommunikáció létrehozásába). Smith csak egy olcsó megoldást keresett a tenger alá fektetett kábelek hibáinak keresésére. Kristályos szelénnel való kísérletei során segéde megjegyezte, hogy éjszaka megfelel a céloknak a szelén, de nappal mintha másként viselkedne.

További kísérletek és egy rövid publikáció komoly tudományos érdeklődést váltott ki Európában, de az első igazi pontos ok-okozati kifejtést egy brit professzor, William Grylls Adams végezte a szelén ellenállását vizsgálva, ő jött rá hogy egy szilárd anyagban csak a fény hatására (kizárva a hőt a kísérletek során, ami már akkor ismert volt és termál-elektromosságnak nevezték) elektromos áram kezd áramlani a szelénben – a jelenséget fotovoltaikus elektromosságnak nevezte el.

A teljes cikk itt olvasható.

Ernst Werner Von Siemens

Ajánlott tartalom

Drónok az építőiparban – A jövő elkezdődött

A dróntechnológia robbanásszerű fejlődése alapjaiban rengeti meg az építőipart; ez a folyamat korántsem a távoli jövő zenéje, hanem a kézzelfogható jelen. Míg néhány éve ezeket az eszközöket csupán drága játékszereknek vagy a marketing látványos kiegészítőinek tekintették, mára a kivitelezés, a felmérés és a tervezés elengedhetetlen műszereivé váltak. A pilóta nélküli légi járművek (UAV) alkalmazása drasztikusan növeli a hatékonyságot, jelentősen csökkenti a költségeket, és olyan adatpontosságot garantál, amelyre a hagyományos geodéziai módszerekkel aligha, vagy csak sokkal lassabban lenne lehetőség.