A német kormány önkéntes hozzájárulást vár az energiaszolgáltatóktól

Németországban a fűtőelemekre kivetett extra adó mellett felmerült újabb adó helyett azt várja el az atomerőműveket üzemeltető konszernektől, hogy önként járuljanak hozzá a megújuló energiaforrások hasznosításának növeléséhez.

A müncheni újság szerint ennek az “önkéntes vállalásnak” a fejében a kormány lemondana arról, hogy – a már eldöntött fűtőelem-adó mellett – további illetékkel csapolja meg a konszernek profitját. Utóbbit az atomerőművek meghosszabbított üzemideje nagy mértékben növelné, hiszen a régebbi építésű reaktorok zöme adózási szempontból már nullára le van írva, vagyis minden üzemóra tiszta nyereséget hoz a konszerneknek.

Az üzemidő meghosszabbítása körül kemény csaták folynak még a keresztény-liberális koalíción belül is. Norbert Röttgen környezetvédelmi és reaktorbiztonsági miniszter 6-8 évben gondolkodik, pártjának (CDU) korifeusai 14-30 évi hosszabbítás mellett kardoskodnak. A CSU és a kisebbik koalíciós párt, a liberális FDP viszont azt akarja, hogy az atomerőművek mindaddig működhessenek, amíg megújuló energiaforrások maradéktalanul ki nem váltják őket. Szakemberek szerint ez utóbbi forgatókönyv 2050 előtt semmiképpen sem valószínű.

Angela Merkel kancellár csütörtökön, a lingeni atomerőművet fölkeresve arra célzott, hogy a kormány újabb illetéket készül kivetni a nukleáris erőműveket üzemeltető négy konszernre (EON, RWE, EnBW, Vattenfall). Az így befolyó pénzt a megújuló energiaforrások bővítésére és hatékonyabb kiaknázására fordítanák.
A Süddeutsche Zeitung értesülése szerint azonban Berlinben időközben arra a következtetésre jutottak, hogy a konszernek háromszoros “megcsapolása” (adó, illeték, valamint az erőművekkel szemben támasztott biztonsági követelmények szigorítása, amely szintén sok pénzbe kerülne) nyomán számos erőmű üzemeltetése gazdaságtalanná válna. Ezért az elképzelésből csak a fűtőelem-adó (a reaktorokban használt hasadóanyag minden grammja után 220 euró) maradna meg, amit kiegészítene a cégek “önkéntes hozzájárulása” a megújuló energiaforrások bővítéséhez. A lap szerint utóbbi feltehetően az Északi-tengeren létesítendő újabb szélkerék-erőművekkel valósulna meg.

Az atomlobby hetek óta panaszkodik arra, hogy a 2011-től kezdve fizetendő fűtőelem-adó veszteségessé tehet néhány erőművet, ezért azokat kénytelen volna az üzemeltető cég azonnal leállítani. Jürgen Grossmann, az RWE elnöke a lingeni erőműben nyilatkozva viszont tv-kamerák előtt kijelentette: a szóban forgó erőmű éves tiszta “üzemi eredménye” (azaz nyeresége) 300 millió euró. A fűtőelem-adó ebből 240 milliót vinne el – azaz még mindig maradna 60 millió euró nyereség. Az RWE öt atomerőművet üzemeltet Németországban.

Ajánlott tartalom

Németh Szilárd: Európában a magyar családok kapták legolcsóbban az áramot és földgázt

A rezsicsökkentésnek köszönhetően 2024 márciusában Európában a magyar családok kapták legolcsóbban a háztartási villamos energiát és földgázt - tette közzé a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán közösségi oldalán.