A növény- és állatvilágot, a műanyag és faanyagokat is károsítja az UV-sugárzás

Nem csak az emberi egészségre nézve jelent veszélyt, a növény- és állatvilágot, a műanyag és faanyagokat is károsítja az UV-sugárzás – hívta fel a figyelmet cikkében a Másfélfok – Éghajlatváltozás közérthetően című szakportál.

Kis Anna meteorológus kiemelte: az UV-sugárzásnak való nagyobb kitettség növeli például a bőrrákos megbetegedések számát és a szürkehályog előfordulását. 2012-ben – mint írta – a becslések szerint nagyjából 168 ezer új melanomás eset volt tulajdonítható a túlzott UV-sugárzásnak: ez az összes új eset mintegy 76 százalékát tette ki. Emellett az UV-sugárzás a szürkehályog – ami a sérült látás vezető oka – kialakulásához is hozzájárul. A sugárzás összefügg továbbá a bőr idő előtti öregedésével, ugyanakkor – mint kiemelte – “megfelelő mértékű kitettség esetén”, az UV-sugárzásnak jótékony hatása is lehet az emberi egészségre, például fontos szerepe van a D-vitamin képződésében és egyes autoimmun betegségek súlyosságát is csökkentheti. A meteorológus rámutatott továbbá, hogy a klímaváltozás miatti migráció következtében olyan mértékű UV-sugárzás érheti az adott élőlényeket, amelyekhez nincsenek hozzászokva. Ráadásul, mivel az egyes élőlények eltérő mértékben tolerálják az UV-sugárzást, ezért annak megváltozása az ökológiai közösségek változatosságára is hatással lehet.

Számos halfaj lárvája például érzékeny az UV-sugárzás okozta károkra. Így ha felszíni vizekben magas UV mellett terjednek el ezek a lárvák, akkor megvan a lehetősége, hogy csökkenni fog a fiatal egyedek túlélése, amely következésképpen a halászatra nézve is negatív hatásokkal jár – hangsúlyozta. Kis Anna kitért arra is, hogy az UV-sugárzás a műanyagot és a fát is roncsolja, márpedig – mint megjegyezte – építkezéseken, közlekedési eszközökön, kültéri bútorokon és mezőgazdasági eszközökön is használnak fát és műanyagot.

Az UV-B sugárzás sárgulást és a felületen fényvesztést okozhat, de növelheti a vízelnyelő képességet is. Így az UV-sugárzás hajlamos felgyorsítani a bomlási, “degradációs” folyamatokat az anyagokban, esetenként idő előtti hibához vezetve, a hőmérsékletemelkedés pedig további súlyosbító tényező lehet.
Továbbá a magasabb UV-sugárzás a műanyagok széttöredezéséhez is hozzájárulhat, egészen parányi műanyagszemcséket, mikro- és nanoplasztikot eredményezve, ami az élővilágra és az emberi szervezetre is káros.

Ajánlott tartalom

Bio vagy nem bio? ‒ Ne féljünk kérdezni!

Az Unió és a magyar kormány közös törekvése, hogy minél magasabbra emeljék a mezőgazdaságon belül az ökológiai gazdálkodás arányát.