A szél tölti majd a mobilokat 2050-ben?

Az Európai Szélenergia Szövetség (EWEA) jelentése szerint 2050-re akár az Unió áramszükségletének a felét is lehetne szélenergia forrásból fedezni. Az EWEA szeretné elérni, hogy a Bizottság a 2020 utáni időszakra is tűzzön ki megújuló energia célokat.

Jelenleg az EU áramfogyasztásának az 5,3 százalékát adja a szélenergia. Az EWEA Tiszta Erő című jelentése szerint az arány 2020-ra elérheti a 18,4 százalékot. A Szövetség saját bevallása szerint is meglehetősen optimista ez a becslés, és elképzelhetőnek tartják, hogy csak 15,4 százalék lesz a szélenergia részesedése, ami közelebb áll a más forrásokból származó becslésekhez. A nemzeti megújuló energia cselekvési tervekből származó adatokat összevonva az EU energia szükségletének 14 százalékát fogja 2020-ban szélenergia fedezni. A Bizottság saját becslése szerint, amely az athéni műegyetem E3M kutatólaboratóriuma által kifejlesztett PRIMES energia modellen alapszik, a szélenergiából származó áram a teljes fogyasztás 14,2 százalékát fogja fedezni 2020-ban.

 
Az EWEA előrevetítése lényegesen a későbbi időszakra nézve tér el a többi becsléstől, amikor 2030-ra 28,5 százalékra, 2050-re pedig 50 százalékra teszik a szélenergia potenciális arányát az áramellátásban. A kissé radikális célokat részben magyarázza, hogy ezek kizárólag az áramfelhasználás arányára vonatkoznak, a két igen jelentős nettó energia felhasználó, a távfűtés és a közlekedés figyelembe vétele nélkül. Az EWEA szerint a célok teljesülése esetén a megújuló energia aránya az áramtermelésben a jelenlegi 19 százalékról 34 százalékra emelkedne 2020-ra és 100 százalékra 2050-re. A Szövetség véleménye szerint a célok csak akkor teljesíthetőek, ha a döntéshozók megteremtik a megfelelő feltételeket.

 
Justin Wilkes, az EWEA igazgatója szerint az EU-nak 2020 utánra is meg kellene teremtenie a megújulók törvényi szabályozását. Az EurActivnak elmondta, hogy a következő tíz évre megfogalmazott céloknak jótékony hatása van, de a 2020 utáni időszakra is fontos lenne az új célok megfogalmazása. „A Bizottság idén véglegesíti az Energia Útiterv 2050 című dokumentumot. Ez lenne a tökéletes lehetőség a 2020 utáni megújuló energia célok tisztázására is.” Wilkes hozzátette, hogy „a 2020 utáni szabályozási környezet megteremtése mellett, sürgős szükség lenne az energia infrastruktúrába történő beruházásra, hogy a szélenergiát szállítani lehessen a keletkezési helyéről a felhasználási helyére, és hogy megteremtődjön az EU egységes árampiaca.” Magyarország 2011-ben elkészült Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Terve szerint a szélenergia befogadásának a villamos energia rendszer szabályozhatósága jelent korlátot és ez alapján „szélenergiából 750 MW kapacitás kiépítését lehet reálisan megcélozni.” Ez azt jelentené, hogy a megújuló alapú villamos energiából származó áram közel 30 százaléka származna szélenergiából, a teljes bruttó energia termelésnek pedig körülbelül 3 százaléka.

Ajánlott tartalom

A napelemek megtermelik a Kstar energiatárolója egyszerűen eltárolja az energiát

A KSTAR az új energiaforrások és a teljesítményelektronika egyik vezető márkája. Ide tartoznak az adatközpontok számára kritikus infrastruktúrák elemei (UPS, akkumulátorok és precíziós klímaberendezések), a moduláris adatközpont-megoldások, valamint átfogó fotovillamos és energiatárolási megoldások.