A sztárok is bedobták magukat az aludobozok szelektív gyűjtésbe

A szelektíven gyűjtött aludobozok újrahasznosításával 95%-os energiamegtakarítás érhető el
Népszerű sztárok és egy, a környezettudatos magatartásra ösztönző közösségi média játék segítségével oktatja az alumínium dobozok szelektív gyűjtésére a fiatal felnőtteket a most induló „Dobd be magad” program.

A kezdeményezést és a környezettudatos életmódot a fiatalok körében jól ismert Janicsák Veca, Béressy Ferenc, azaz Dj Free, valamint a Szomszédnéni Produkciós Iroda humoristái, Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs népszerűsítik. A környezetvédelmi tudatosító kampány a közösségi médiában kívánja ráirányítani a figyelmet arra, hogy a kiürült alumínium italos dobozok újrahasznosításával 95%-os energiamegtakarítás érhető el.

6390 tonna alumíniumot hasznosítunk újra
Magyarországon évente 800-900 millió alumínium dobozba töltenek italokat, ami azt jelenti, hogy minden magyar állampolgár átlagosan 80-90 darab dobozt használ fel. Azonban az így keletkezett hatalmas mennyiségű, 100%-ban újrahasznosítható nyersanyag csupán kb. 50%-át, vagyis mintegy 450 millió dobozt gyűjtünk vissza és hasznosítjuk újra. Ez egyben azt jelenti, hogy a fennmaradó 450 millió doboz, így a dobozok gyártásához használt értékes alapanyag és energia a hulladéklerakókon végzi. Pedig van megoldás, hiszen a házhoz menő szelektív gyűjtési rendszer mellett a használt alumíniumdobozok már közel 200, elsősorban szupermarketekben kihelyezett, magyar fejlesztésű gyűjtőautomata révén is visszagyűjthetőek és visszaválthatóak. Jelenleg az aludobozok 17%-át, vagyis évente mintegy 100 millió dobozt gyűjtjük vissza országszerte a magyar Returpak Kft. által üzemeltetett automaták segítségével.

60 nap alatt visszakerülhet a polcokra
A szelektív hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás, valamint az anyagok körforgásának fontosságát célzó szemléletformálás azért is kiemelkedően fontos, mert az alumínium dobozok visszagyűjtése számos, kevéssé ismert előnyt rejt magában. A népszerű csomagolóanyag 100%-ban és végtelen alkalommal újrahasznosítható, ráadásul az alumínium dobozok szelektív gyűjtése nem csupán környezetkímélő, de rengeteg energiát, nyersanyagot és pénzt is megtakaríthatunk vele. Az újrahasznosított alumíniumból minőségromlás nélkül 60 napon belül újra aludobozok kerülhetnek vissza a boltok polcaira, ezzel az elsődleges nyersanyagból készülő fémhez képest 95%-os energia megtakarítást érhetünk el. Ráadásul ezzel lényegesen csökkenthető a CO2 kibocsátás is, 1 tonna alumínium újrahasznosításával ugyanis akár 9 tonna CO2 kibocsátástól is megkíméljük bolygónkat. Az energiahatékonyság szempontjából is lényeges, hogy egyetlen aludoboz újrahasznosításával annyi energiát takarítunk meg, amely 3 órára elegendő energiát biztosít laptopunk, vagy TV-nk működéséhez.

Az alumínium visszagyűjtő automaták használata a leginkább elérhető módja az alumíniumdobozok visszagyűjtésének, hiszen az országszerte kihelyezett közel 200 automata az üzletekben – Auchan, CBA, Spar és Tesco – egyszerűen megközelíthető, és segítségükkel minden visszagyűjtött doboz pénzre is váltható.

Gyűjtsd szelektíven és bulizz egy nagyot
Az alumínium tehát egy értékes nyersanyag, amelynek szelektív gyűjtése az ismeretek bővítésén és tudatosításán keresztül növelhető. Erre az egyszerű összefüggésre épít a „Dobd be magad” kampány is, amelyben a fiatalok a legnépszerűbb közösségi oldalon és a dobdbemagad.com oldalon is elérhető Aluakadémia applikáción keresztül a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos tudásukat értékes nyereményekre, többek között koncertjegyekre válthatják.

„Mivel minden újrahasznosított aludobozzal egy apró, de határozott lépést teszünk a környezetünk védelmében, ezért rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a fiatal felnőtteket a szelektív hulladékgyűjtés ügyének tudatosítása mellett játékos formában is aktivitásra ösztönözzük” – mondta Duma László, a Returcom Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. „Célunk, hogy az emberek hazánkban is még inkább tudatában legyenek annak, hogy fenntarthatóság érdekében kiemelkedő jelentőséggel bír az aludobozok szelektív gyűjtése és újrahasznosítása. Európai társainkhoz hasonlóan egyszerű lépésekkel mi is rengeteget tehetünk környezetünk védelméért, ezért szeretnénk minél több fiatal felnőttnek bemutatni az aludobozok szelektív gyűjtésének lehetőségeit, és összekötni a kellemest a hasznossal: óvd a környezetet és bulizz egy jót!” – tette hozzá az ügyvezető.

Janicsák Veca, Dj Free és a Szomszédnéni Produkciós Iroda is bedobták magukat
A sztárok nagykövetként nagyban hozzájárulnak a környezetvédelem népszerűsítéséhez.

„Az éneklés mellett szenvedélyem a környezetvédelem. Nem csak magánemberként tartom fontosnak a szelektív hulladékgyűjtést, előadóművészként is kiemelt felelősségemnek érzem, hogy minél szélesebb körben tegyek ezért a fontos ügyért” – mondta Veca.

“DJ-ként és showmanként a legfontosabb feladatom, hogy hallgatóságomat mozgásra bírjam és hogy megbizonyosodjak arról, hogy mindenki jól érzi magát” – mondta DJ Free, Béressy Ferenc, Magyarország egyik leghíresebb lemezlovasa. „Ezzel egy időben fontos tudatosítani a fiatalokban, hogy a buli végeztével vegyék észre a hatalmas méretű szemetet, beleértve az alumínium dobozokat, és tegyenek a szelektív gyűjtés érdekében. Pár mozdulat csupán, de a környezetünknek jót tesz. Manapság a környezetvédelem felkapott dolog, gyűjtsük kollektíven az alumínium dobozokat, mert ez menő!” – tette hozzá.

Ajánlott tartalom

A tavalyi után a 2024-es volt a második legmelegebb szeptember a világban

A tavalyi után a 2024-es volt a második legmelegebb szeptember a világban, és biztosra vehető, hogy 2024 lesz a legmelegebb év a világon - közölte az Európai Unió berlini székhelyű klímaváltozást figyelő szolgálata, a Copernicus (C3S) kedden.