A Tesla a lítiumra, a Toyota a magnéziumra hajt

Az elterjedt lítium-ionosnál kisebb, olcsóbb és biztonságosabb lehet a magnézium-ion akksi. Kár, hogy mintegy 20 év múlva terjedhet csak el.

Filmbe illő jelenetek játszódtak le a hetekben a Toyota észak-amerikai kutatóintézetében (TRINA). Rana Mohtadi kémikus hölgy felfigyelt kollégái beszélgetésére, akik azon keseregtek, hogy minden elektrolit tönkreteszi a magnéziumot, így nem tudnak haladni a magnézium-ion akkumulátor fejlesztésével.

A hidrogéncellákkal dolgozó Mohtadinak beugrott, hogy találkozott olyan elektrolit oldattal, ami akár a magnéziummal is kompatibilis lehet. Közös csoportot alakítottak és kísérletekkel igazolták, hogy a reakció csakugyan működik. „Három fő összetevő kell az akkumulátorhoz: egy anód, egy katód és egy elektrolit. Az anód a magnézium, az elektrolitot most találtuk meg, így már a katód kutatására koncentrálhatunk” – foglalta össze Paul Fanson, a TRINA energiatároló-kutatással foglalkozó részlegének vezetője.

Bár a kreatív együttműködésnek hála, nagyot léptek előre, a Toyotánál úgy számolnak, nagyjából húsz év múlva terjedhet csak el a technológia.

Erre azonban senki ne vegyen mérget, hiszen a nagyközönségnek is elérhető Tesla 3 bejelentésével új korszak kezdődött az elektromos autózásban. Az elektromos közlekedés forradalma pedig az akkumulátorok kampányszerű fejlesztését hozza magával.

Egyelőre a már bevált lítium alapú technológia a befutó, de az igények a becslések szerint 2023-ra meghaladják a lítiumkitermelés kapacitásait. Ráadásul nemcsak az autókhoz kell a lítium, de a mobiltelefonok és laptopok akkumulátorában is ezt találjuk. A magnéziumról régóta ismert, hogy több energiát képes tárolni, mint a lítium, de eddig a megfelelő elektrolit keresésénél elakadtak. A lítium azért sem tökéletes, mert levegőn gyúlékony, így a biztonság kedvéért grafitrudakba ágyazva használják, ami rontja az akkumulátor teljesítményét. A magnézium viszont nem lép reakcióba a levegővel, ráadásul nagyobb mennyiségben is elérhető. Elon Musk, a Tesla vezére valószínűleg már mindent tud a Toyota laborjában tett felfedezésről, de továbbra is a bevált módszerre épít. Nemrég jelentette be, hogy az óriási kereslet miatt akár menet közben is bővíteni fogja a cég Nevadában épülő akkumulátorgyárát. A Tesla 3 szedánból három hét alatt több mint 400 ezret rendeltek elő, amivel a vásárlók még az optimizmusáról híres üzletembert is meglepték.

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.