A Tesla Berlinhez közeli gyára évi 500 ezer járművet készít majd

A Tesla elektromos autókat gyártó amerikai társaság évi 500 ezer járművet gyárt majd a Berlinhez közeli üzemében.

Elon Musk novemberben jelentette be, hogy a készülő új berlin-brandenburgi nemzetközi repülőtér (BER) közelében építik fel első európai – és a sanghaji üzem után második Amerikán kívüli – gyárukat. A Tesla hétvégén nyilvánosságra hozott dokumentumai szerint a Grünheide nevű településnél felépülő, a berlini városhatártól nagyjából 10 kilométerre délkeletre fekvő üzemben a Model 3 és a Model Y autókat készítik majd, továbbá olyan modelleket, amelyek még csak tervekben szerepelnek. A Tesla azzal számol, hogy 2021 júliusában indítja el a Gigafactory 4 nevű gyárában a termelést. A sanghaji “Gigafactory 3” egy évnél rövidebb idő alatt készült el, nemrég évi 150 ezer darabos kapacitással kezdte meg a termelést. Pénteken ismertették, hogy tavaly a Tesla mintegy 367 ezer 500 elektromos autót szállított le megrendelőinek, 50 százalékkal többet az előző évinél. A Tesla 360-400 ezres értékesítési célt tűzött ki a 2019-es évre.

Ajánlott tartalom

Megkezdődik az elektromosítás a kaposvári flottában is

Idén megkezdődik és a tervek szerint 2027-ben befejeződik a kaposvári közösségi közlekedésben szolgálatot teljesítő, sűrített földgázzal és biogázzal üzemelő autóbuszok elektromos meghajtású járművekre történő cseréje - jelentette be Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester csütörtökön.