A Trump-hatás még nem érezhető az olajpiacon

A Trump-hatás egyelőre kevésbbé fontos a világpiaci olajárak alakulása szempotnjából, mint az elemzők és a piac egyre erősebb meggyőződése, hogy nem fognak tudni megállapodásra jutni az OPEC tagjai és Oroszország november 30-án bécsben a termelés befagyasztásál, csökkentéséről.

Egyes elemzők 30 dolláros olajárral riogatták, a már így is erősen kivéreztetett termelőket. Az elmúlt hetekben, a megállapodás ígéretét felvillantó algériai találkozó után ugyan ötven dollár fölött is járt a nyersolajfajták jegyzése, a hét elején azonban már ismét 43-44 dollár körüli álltak az árak. A nagy olajtermelők számára egyre komolyabb kihívást jelent a költségvetési egyensúly biztosítása. Világosan mutatja ezt Oroszország elszántsága, hogy tető alá hozzon egy megállaodást az OPEC tagokkal. Vlagyimir Putyin az elmúlt hetekben több ízben is egyeztetett szaúdi vezetőkkel erről, és köztük láthatóan meg is van az egyetértés. A gond az – jelezte Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázipari elemzője az Infórádió Energia Infó című magazinműsorában, hogy Irak és Irán egyelőre inkább termelésük növelésén dolgoznak, semmint visszafognák azt.

Irán januártól az atomprogramja miatti nemzetközi embargó előtti piaci részesedésének visszaszerzésén dolgozik. Nincs már messze a korábbi maximum – mondta Pletser Tamás. Ezzel együtt a perzsa állam egyelőre az olajtermelés felfutásában érdekelt, különösen, hogy Szaúd-Arábiával meglehetősen feszült a viszonyuk, ami ugyancsak a megállapodás esélyét csökkenti. A piac most úgy tűnik már azt árazza, hogy a november 30-i bécsi csúcstalálkozón nem lesz egyezség a termelés visszafogásáról, vagy legalább befagyasztásáról. Ez pedig azt jelenti, hogy az olajárak változatlanul komoly nyomás alatt lesznek, és 2017-ben sem igen lehet markáns emelkedésre számítani, ahogyan azt még 2016 elején is várták piaci elemzők. Ráadásul több elemző és előrejelző központ is arra a következteésre jutott a napokban, hogy a 2014 januári árzuhanás előtt végrehajtott mezőfejlesztések eredméyneként 2018-ban új kapacitások is megjelenhetnek a piacon, ami nyilván tarsítani fogja a túlkínálatos helyzetet.

Ilyen körülméynek között igen rossz hír a nagy olajállamoknak Donald Trump választási győzelme. A New York-i milliárdos kampányígéretei szerint egyszerűsíteni kívánja az amerikai olaj- és földgázkutatás szabályozását, ami újabb lökést adhat a nem hagyományos szénhidrogénkészletek feltárásának és termelésbe állításának. Ez a Trump-hatás azonban majd csak 2019 táján éreztetheti hatását a globális paicon. Mindezek alapján valószínűnek látszik, hogy az évtized végéig a jelenlegi 50 dolláros szint közelében maradhatnak az árak, jóllehet egyes elemzők a 30 dolláros olajárat sem tartották kizártnak a napokban, ha a november 30-i bécsi OPEC csúcs sikertelen lesz, írja az energiainfo.hu.

Ajánlott tartalom

Megkezdték a 800 kilométeres, keleti gázellátó rendszer kiépítését

Megkezdte a Szibéria ereje és a Szahalin-Habarovszk-Vlagyivosztok gázvezeték összekötését a Gazprom a több mint 800 kilométereres Belogorszk-Habarovszk szakasz építésével - közölte az orosz állami gázvállalat csütörtökön a Telegram-csatornáján.