A világ legkisebb napelemes külső akksija bankkártya méretű 

A világ legkisebb napelemes power bankjét fejlesztette ki a Sunslice csapata: a bankkártya méretű, öt kihajtható panellel rendelkező, Photon nevű külső akkumulátor néhány óra alatt teljesen feltölt egy telefont, és kimeríthetetlen energiaforrást jelent az okoseszközeinknek.

Aki ennél is biztosabbra akar menni, egy beépített napelemeket tartalmazó hátizsákra is benevezhet a cég még futó közösségi finanszírozási kampányában. A Photon története két belga mérnökhallgatóval kezdődött, akiknek elege volt az állandóan lemerült telefonokból, és egy olyan zsebtöltőt akartak tervezni, ami mindig a rendelkezésükre áll. Megalkották a Sunslice technológiát, több mint három évig tartó kutatás és fejlesztés után most támogatókat gyűjtenek a világ legkisebb napelemes power bankjének gyártásához, írta a kreativ.hu.

A hitelkártya méretű (100x80x25 mm) Photon öt kihajtogatható, tartós, időjárásálló panellel rendelkezik, nagy hatékonyságú monokristályos napelemei kétszer annyi napenergia tárolására képesek, mint a hagyományos, hasonló méretű napelemes töltők, számolt be termékről a Yankodesign.com. A power bank töltéstároló képessége 4000 mAh. A 4 wattos napelemeknek 5-6 óra kell ahhoz, hogy kellő energiával lássák el a vésztöltőt, ami egy mobiltelefon akkumulátorát típustól függően 1-2 óra alatt tudja feltölteni. A power bank egy iPhone 6-ost, vagy 9-est kétszer képes teljesen feltölteni, és persze arra is van lehetőség, hogy a két folyamat párhuzamosan történjen: amíg a napelemek töltődnek, a telefon is kap energiát.

Az power bankhoz bármilyen USB-s eszköz csatlakoztatható a 3 az egyben kábelnek köszönhetően, a szett része egy USB C, egy mikro USB és egy Apple-kábel is. A fejlesztők a Photont egy zseblámpával is ellátták, és nem csak a praktikumra, hanem a stílusra is gondot fordítottak: az eszköz négy színben kapható, vegán bőr tokot kapott, elegáns mágneses kapoccsal zárható hitelkártya-tartó méretűvé, ha nincs szükség több napfényre.

Akinek még ennél is több napelem kell ahhoz, hogy biztonságban érezze magát egy szabadtéri programon, a Photon mellé vehet egy Zenith nevű hátizsákot is, amelynek külső részébe egy 8 wattos, rugalmas panelt építettek be, és amelyhez tetszés szerint vehet 5000, 10 000 vagy 20 000 mAh-es külső akkumulátort. A táska külső USB-portjára bármikor csatlakoztatható a merülőben levő mobil, GPS, akksi, vagy más eszköz. A hátizsák egyébként teljesen vízálló, ezenkívül laptopok számára elkülönített rekesszel, titkos zsebekkel látták el. A fejlesztők 2 éves garanciával dobják piacra a termékeket, amelyekhez már összejött a gyártáshoz szükséges pénz a Kickstarteren. A szemfülesebb megrendelők 65 euróért (23 ezer forintért) juthatnak a kábelt és a power bankot tartalmazó alapcsomaghoz, hátizsákkal együtt pedig 89 euróba (31500 forintba) kerül a napelemek adta biztonság. Ami bizonyos körülmények között megfizethetetlen lehet.

Ajánlott tartalom

A kormányon múlik mikor telepíthetünk olcsó napelemet az erkélyre

Már 2023. március 31-én engedélyezni kellett volna az erkélynapelemeket Magyarországon, de ez még máig nem történt meg.