A világ legnagyobb jéghegye olvadni kezdett?

Mozgásba lendült a világ legnagyobb jéghegye, amely az Antarktiszról való leszakadását követően több mint három évtizedre megfeneklett – számolt be róla a BBC News pénteken.

A mintegy 4000 négyzetkilométer területű A23a elnevezésű jéghegy 1986-ban vált le az Antarktisz partjairól. Hamarosan megfeneklett a Weddell-tengeren, és “jégsziget” lett belőle. A 400 méter vastag jégtábla az elmúlt évben kezdett egyre gyorsabban sodródni, és hamarosan az antarktiszi vizeken kívülre kerülhet. Az A23a az Antarktisz Filchner-selfjég táblájáról szakadt le más jégyhegyekkel együtt. A nyolcvanas években az A23a területén még egy szovjet kutatóállomás működött. Miután a jéghegy leszakadt, expedíciót küldtek az állomásra a felszerelések elszállítására, hogy ne vesszenek oda. A jéghegy azonban nem jutott messzire, mert mélyre merülő alja beleütközött és fennakadt a Weddell-tenger medrében. Andrew Fleming, a Brit Antarktiszkutató Intézet szakértője elmondta, hogy először 2020-ban érzékelték a jéghegy elmozdulását. Mint hozzátette: a kutatók úgy vélik, azért indulhatott útnak, mert mostanára csökkent le a mérete annyira, hogy ez megtörténhetett.

Az A23a haladása az utóbbi hónapokban a szél és az áramlatok hatására gyorsult fel, és jelenleg az Antarktiszi-félsziget északi csúcsa fölött jár. A tudósok szerint a Weddell-tengerről érkező jéghegyekhez hasonlóan feltehetően az A23a is bekerül az antarktiszi sarkvidéki áramlatba, és az Atlanti-óceán déli része felé fog sodródni. A tudósok továbbra is figyelik az A23a sorsát.

Ajánlott tartalom

Bizakodóbbak a magyar vállalatvezetők, mint egy évvel ezelőtt

A magyarországi vezérigazgatók 54 százaléka a globális, 60 százaléka a hazai gazdaság növekedési ütemének javulásában is bízik 2024-ben a tavalyi rekord pesszimista év után - derül ki a PwC 13. alkalommal elkészített magyarországi vezérigazgatói felméréséből.