Akár 2500 kerékpárost is támogathat Óbuda-Békásmegyer önkormányzata

Még több III. kerületi dolgozó kaphat anyagi támogatást, ha kerékpárral jár munkába, akár 2500-an is élhetnek a lehetőséggel – közölte az önkormányzat az MTI-vel.

Idézték Bús Balázs polgármestert, aki sajtótájékoztatón bejelentette: külön juttatással járulnak hozzá ahhoz, hogy a polgármesteri hivatal, valamint az önkormányzati intézmények és gazdasági társaságok dolgozói biciklivel közlekedjenek. Révész Máriusz, a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős kormánybiztos a kormány számára készített előterjesztéseket ismertetve elmondta, hogy az óbudai példát is beépítették a javaslatcsomagba – írták. Bús Balázs arról tájékoztatott, hogy a dolgozók naponta négyszáz, havonta legfeljebb nyolcezer forint juttatást kapnak Erzsébet-utalvány formájában, ha kerékpárral járnak munkába, így ösztönzik a váltást a sportosabb, egészségesebb életmódra és a környezetkímélő, gyors közlekedési eszközre.
Az anyagi juttatáson felül a hivatal a kerékpárok karbantartásával, tisztálkodási és átöltözési lehetőséggel, kiegészítők felajánlásával is támogatja dolgozóit. A frissen meghozott döntés az önkormányzati intézmények és gazdasági társaságok alkalmazottaival együtt mintegy 2500 embert érint.

Az önkormányzat flottájában is van már száz bicikli, és továbbiakat is terveznek beszerezni. Révész Máriusz hangsúlyozta: Óbuda kiemelkedő jelentőségű a kerékpáros közlekedésben, és kevés helyen fejlesztenek annyit, mint ott. Egy közelmúltbeli döntés értelmében országszerte 32 milliárd forint értékben épülhetnek kerékpárutak gyorsított eljárásban – idézték a kormánybiztost a közleményben. Révész Máriusz egységes, egyetlen regisztrációval használható országos közbringarendszer kialakítását sürgeti, amely a már meglévő hálózatokat is magába foglalná. Kifejtette: egy komplex javaslatcsomag – az óbudai jó gyakorlatot is figyelembe véve – a munkáltatóknak biztosítana lehetőséget arra, hogy kedvezményes adózással vagy egyéb módon támogassák a munkába kerékpárral járókat – olvasható a közleményben.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.