AM: az ország több mint 9 százalékára terjednek ki a natúrparkok

Magyarország területének több mint 9 százalékára, a magyar települések pedig 9,5 százalékára terjednek ki a natúrparkok – közölte Rácz András, az Agrárminisztérium (AM) környezetügyért felelős államtitkára szerdán a Pilisi Sziklák Natúrpark címátadó ünnepségén, Kesztölcön a tárca közleménye szerint.

A Pilisi Sziklák Natúrpark tizenötödikként kapta meg a névhasználathoz a miniszteri hozzájárulást igazoló oklevelet – tette hozzá. Az államtitkár elmondta, hogy a hálózat egyenletesen oszlik el az ország területén, mind a hét régióban található natúrpark. A kezdeményezés elsődleges célja a táji, természeti és kulturális értékek megőrzése és fenntartható hasznosítása. A natúrpark működése a térségi szereplők szoros együttműködésére épül, amelyben minden szervezet hozzájárul a fejlesztési koncepcióban elfogadott közös irányok megvalósulásához – fűzte hozzá. Rácz András szerint a táji és természeti környezet identitásképző erő, amire vigyázni kell, de önmagában az állami erőfeszítés nem elég, ezért számít a helyben élők segítsége. Füri András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója úgy vélte, hogy önmagában a nemzeti park nem tudja a természet értékeit megőrizni, ezért számítanak a helyi önkormányzatokra, oktatási intézményekre, a gazdálkodókra és a natúrparkokra. A Pilisi Sziklák Natúrpark Pest és Komárom-Esztergom megye határán helyezkedik el, öt település közigazgatási területére terjed ki, amelyek közül a legnagyobb Piliscsaba. Területe 10 565 hektár, népességszáma pedig 18 ezret tesz ki. A natúrpark létrejöttét a Virágzó Kesztölc Egyesület kezdeményezte – írta az AM.

Ajánlott tartalom

Az elmaradott vidékek érdekében fenntartható városfejlesztési program indul

Fenntartható városfejlesztési program indul a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) egyik pilléreként - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) területfejlesztésért felelős államtitkára szerdán Kecskeméten, sajtótájékoztatón.