Nagyon intenzív pályázati időszakban van a hazai agrárium, hiszen a tavaly meghirdetettekkel és az idén megjelenőkkel összesen, 73 kiírás segíti a gazdálkodókat – hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Dél-Balaton Zrt. és Délnyugat-Balatoni Gazdakör 2025-ös II. szakmai rendezvényén, Balatonszentgyörgyön az AM csütörtöki közleménye szerint.
Napelem, akár 3 millió Ft vissza nem térítendő támogatással a Vidéki Otthonfelújítási Program keretében. Kalkuláljon itt. (x)
Feldman Zsolt kiemelten fontosnak tart minden, a gazdálkodók által megtett olyan lépést, amely hozzájárul saját gazdaságuk a megváltozott klimatikus viszonyokhoz való alkalmazkodásában, legyen szó a talajművelési gyakorlatok megváltoztatásáról a talajnedvesség minél jobb megtartása érdekében, erdősávok kialakításáról a jobb mikroklíma miatt vagy éppen az öntözés kialakításáról. Az idei gazdálkodási év indulása sem egyszerű, hiszen az agrometeorológiai adatok szerint az ország területének döntő többségén csak a talaj felső 100 centiméteres sávjában átlagosan 40-60 mm-es vízhiány van. A termelői munkát ebben a kérdéskörben a kormányzat is segíti, a kapcsoló támogatási konstrukciók és források a gazdálkodók számára rendelkezésre állnak.
A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv II. pillérének teljes, csaknem 2900 milliárd forintos keretösszegéből kiemelkedő, 2300 milliárd forint a nemzeti társfinanszírozás, és 600 milliárd forint az uniós forrás – áll a közleményben. A vidékfejlesztési keretből február közepéig 32 pályázati felhívás jelent meg összesen 1260 milliárd forint értékben. Idén 40 pályázati felhívás meghirdetése várható, amelyek sokrétűek: a mezőgazdasági üzemek precíziós átállását segítő konstrukciótól kezdve az agrár-erdészeti rendszerek kialakításán keresztül, egészen a szántóföldi növénytermesztők terményszárító- és tisztító kapacitásainak fejlesztéséig. 2025-ben érkezik a fiatal gazdákat segítő pályázati konstrukció 79 milliárd forintos kerettel. Emellett április végén-május elején megszületnek azok a támogató döntések, amelyeket 20 ezer gazdálkodó vár az Agrár-környezetgazdálkodási Programban – tájékoztatott az államtitkár a közlemény szerint.
Előadásában ismertette, hogy az eddig lezárt és most bírálat alatt lévő beruházási pályázati konstrukciókra jelentős túligénylés volt tapasztalható, a meghirdetett keretösszegekhez képest összességében közel négyszer nagyobb támogatási igényt nyújtottak be a vállalkozások. Különösen az állattenyésztés és az élelmiszer-feldolgozás területén mutatkozott óriási fejlesztési igény – írták. Feldman Zsolt szólt arról is, hogy a mezőgazdasági beruházási támogatások intenzitása általában 50 százalék, a fennmaradó részt viszont jellemzően önerőből kell finanszírozni, amelynek jellegzetes formája a hitelfelvétel. A beruházásokra támogatást elnyert gazdálkodóknak lehetősége lesz arra, hogy legfeljebb a teljes beruházási költség maximum 10 százalékáig a kapcsolódó hitelükhöz kamattámogatást, valamint kezességi díjtámogatást igényeljenek. Ez komoly segítséget tud nyújtani a fejlesztési projektek megvalósításához – tették hozzá. Az érdeklődők a felhívásokról még több információt a kap.gov.hu oldalon találhatnak – zárta közleményét az AM.