Aszódi szerint sok a téves információ a fukusimai balesettel kapcsolatban

Bár a fukusimai atomerőműben mostoha körülmények között dolgoznak a kárelhárításban segédkező munkások, a sugárzás miatt nincsenek közvetlen életveszélyben – közölte Aszódi Attila, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója, hozzátéve, más téves információk is megjelentek a szökőárban megsérült erőművel kapcsolatban.

Aszódi Attila az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében hangsúlyozza, nem a kettes számú reaktor védőfalán, hanem egy kábelalagút falán tátong az a repedés, amelyből sugárszennyezett víz áramlik a Csendes-óceánba. A március 11-i japán földrengés után a kettes reaktor belsejében történt detonáció okozta szerkezeti károsodások miatt a reaktorba táplált hűtővíz egy része a reaktorépületből a turbinacsarnokba, onnan pedig a kábelcsatornába folyik, és az annak falán keletkezett húsz centiméteres lyukon keresztül jut a tengerbe. A szakember kitér arra is, hogy a repedést különleges műanyagporral próbálják betömni, de a művelet az erőművet üzemeltető Tepco közlése szerint nem járt sikerrel. Hétfőn megpróbálják festékkel megjelölni a vizet, hogy megtudják, pontosan honnan kerül a víz a kábelcsatornába.

 
A sugárszennyezett víz az erőmű közvetlen közelében jelentős terhelést jelent a környezetre, de a tengervíz élővilága nincs veszélyben, sőt akkor sem pusztul el az élővilág, ha a víz szennyezettsége hónapokon át nem csökken – írja.
    A telephelyen dolgozó 500-600 ember nagyon mostoha körülmények között végzi feladatát, de Aszódi véleménye szerint a sugárzás miatt nem fenyegeti őket közvetlen életveszély. Emlékeztet, hogy három munkás halt meg eddig az erőműben, ketten a földrengést követő szökőárban, egy darukezelő pedig a rengés miatt. A szakember cáfolja azt az állítást, mely szerint egy-két héten belül meghalhatnak a mentésben dolgozók. “Korlátozott kockázatot” vállalnak azzal, hogy a sugárdóziskorlátot, amely mellett még dolgozhatnak,100 millisievertről 250 millisievertre emelték a hatóságok, de a sugárbetegségtől “messze vannak” – mutat rá. Hangsúlyozza, hogy a sugárbetegség jelei ennek négyszerese, 1000 millisievert felett jelentkeznek, a halálos dózis pedig 8000 millisievert. 
    A Tepcótól származó információk szerint eddig 17-en kaptak 100 millisievertnél nagyobb, de 250 millisievertnél kisebb terhelést.

 
    Aszódi Attila ugyanakkor azt megerősítette , hogy az erőmű környéke hosszú ideig – akár évekig – üresen maradhat. A földrengés, majd az azt követő szökőár, illetve az atomerőmű megsérülése után a 20 kilométeres körzetben élőket kitelepítették, a 30 kilométeres körzetben élőket előbb arra kérték, hogy maradjanak otthonaikban, most viszont már a hatóságok azt javasolják, hogy költözzenek el az élelmiszer- és vízellátási problémák miatt.

Ajánlott tartalom

Áder János a klímaváltozásról, az energiaválságról és az unió szankciós politikájáról

Áder János a klímaváltozásról, az unió szankciós politikájáról is beszélt abban a pénteken megjelent interjúban, amit a Vas Népének adott. A volt köztársasági elnök az általa alapított Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány programsorozatának keretében a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban tartott előadást Szombathelyen.