Átadták a korszerűsített észak-pesti szennyvíztisztítót

Egy év próbaüzem után átadták a Fővárosi Csatornázási Művek észak-pesti szennyvíztisztító telepéhez csatlakozó korszerűsített és bővített környezetvédelmi létesítményeket pénteken.

Tarlós István főpolgármester az átadáson hangsúlyozta, hogy az 5 milliárd forintból megvalósított fejlesztés Budapest számára kiemelkedően hasznos beruházás, a korszerű szennyvíztisztítási technológiának köszönhetően tisztább víz folyik a Dunába, és a kedvező környezeti hatása érezhető lesz a Fekete-tengerig. Tarlós István utalt arra, hogy az észak-pesti telepen hét pesti és egy budai kerület szennyvizét tisztítják. A beruházás kapacitásbővítést is jelentett, most már mintegy 200 ezer köbméterre emelkedett a medencék befogadó képessége. Kling István, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy Magyarország EU-elnökségi programjában prioritásként szerepel a vizek minősége, védelme. Magyarország motorja a Duna-menti országok vízvédelmi együttműködésének – tette hozzá. 

 
Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere elmondta, hogy kerületük büszkesége a szennyvíztisztító telepen megvalósult beruházás, hiszen a környezetvédelem szempontjából kiemelkedő létesítmény. A fővárosi önkormányzat finanszírozásában két éve kezdődött beruházáshoz a Világbank több mint 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott a Global Environmental Facility programban, a Fővárosi Csatornázási Művek külföldi tulajdonosai 1,06 milliárd forinttal járultak hozzá a fejlesztéshez. A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. tájékoztatása szerint naponta 500 ezer köbméter szennyvíz keletkezik Budapesten, évente annyi, mint a Velencei tó vízmennyiségének négyszerese. Az észak-pesti telep Magyarország második legnagyobb szennyvíztisztítója, a telepről naponta átlagban 150-160 ezer köbméter megtisztított víz kerül a Dunába.

Ajánlott tartalom

Syngenta: a szárazság miatt csökken a csemegekukorica termésátlaga, romlik az ágazat jövedelmezősége

Ugyan továbbra is Magyarország Európa legnagyobb csemegekukorica-termelője, de az idei termésátlagok az aszály miatt, különösen az öntözetlen területeken jelentősen csökkennek, ami az emelkedő költségekkel rontja az ágazat profitabilitását - hangzott el a vetőmagvakat előállító és növényvédőszer-forgalmazó Syngenta hajdúszoboszlói szakmai rendezvényén.