Lopják a békacombot

Nagy felháborodást váltott ki az osztrák vadvédelmi illetékesekből, hogy miközben mindent elkövetnek az autóutakon átugráló békák védelmében, a megmentett állatok olasz nyerészkedők martalékául esnek.

Karintia tartományi illetékesei kedden számoltak be arról, hogy a békagyűjtők kiszedik az utak mellett elhelyezett gyűjtőedényekből a védett állatokat. Mint mondták: a békatolvajok különösen a nagyobb, húsosabb példányokra utaznak, mivel azoknak a combja is méretes. A békacomb pedig Olaszország egyes tájain kedvelt csemegének számít. Az állatvédők kerítésekkel terelik az utak mentén elhelyezett vödrökbe a békákat. A megtelt edényeket önkéntesek viszik át naponta egyszer a túloldalra, hogy biztosítsák a törvényi védelem alatt álló kétéltűek vonulását. “Az olaszok azonban még az előtt lecsapnak, hogy az önkéntesek megérkeznének” – magyarázta az osztrák állami televíziónak adott nyilatkozatában Bernhard Gutleb, a tartomány környezetvédelmi tisztviselője. Az ínyenc fogás azonban sokba kerülhet – figyelmeztettek az illetékesek. Akit a gyűjtőedényeknél rajtakapnak, akár 3600 eurós (957 ezer forintos) pénzbírsággal is számolhat. A Save the Frogs (Mentsük meg a békákat) nonprofit szervezet adatai szerint a világ 6485 békafajának közel egyharmada áll a kihalás szélén.

Ajánlott tartalom

Kiemelt segítséget kap három vármegye a zöld átálláshoz

A Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz (Kehop plusz) forrásaiból mintegy 110 milliárd forint jut a három leginkább környezetszennyező gazdaságú vármegye zöld átállásának kiemelt támogatására - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kedden Egerben.