A múlt héten, Új-Delhiben rendezett workshopon Vijai Sharma, India Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztériumának titkára bejelentette, hogy az ország több, mint 165 millió tonna szemetet termel naponta.
BővebbenJessica Alba jótékonykodik
Jessica Alba blogbejegyzésében jelentette be, hogy a 2010-es Futball Világbajnokságon társelnökként foglal majd helyet az Egyesült Államok 1GOAL kampányában.
BővebbenA bioüzemanyag fura forrásai
Görögdinnye. Egy nemrég megjelent tanulmány szerint az amerikai kormány kiderítette, a görögdinnye hulladékában nagy lehetőségek rejlenek.
BővebbenIndul az első PMT Bio-Korong eljáráson alapuló szennyvízkezelő rendszer építése Magyarországon
Magyarországon először Derekegyházán üzemelhet majd a PMT Bio-Korong eljárást alkalmazó, természetbarát szennyvízkezelő rendszer. A 2009. szeptember 30-án induló beruházás közel 490 millió forint európai uniós támogatással valósul meg.
BővebbenTelefontrend 2009-ben
Ebben a világban már szinte mindenkinek van mobiltelefonja. 2007-ben jóval több, mint három milliárd mobiltelefon-számla gyártódott.
BővebbenA 2010-es Mustang környezetbarát lett
A NASCAR versenyző Paul Menard, Robby Gordon, és Matt Crafton vetett egy csodáló pillantást pénteken a 2010-es Mustang LED-es hátsó lámpáira, a New Hampshire-i versenypályán.
BővebbenKína 2028-ra megnégyszerezné repülőgép-állományát
Kínának csaknem 4000 új utasszállító repülőgépre lesz szüksége a következő 20 évben, ezzel megnégyszerezné a flottáját – jelentette be az állam vezető repülőgépgyártója szerdán.
BővebbenIndiát minden idők legsúlyosabb aszálya sújtja
Az indiai monszun júliustól szeptemberig tart, viszont a megszokotthoz képest idén egy héttel hamarabb lett vége az esős időszaknak.
BővebbenA cukornád megöli Brazíliát
A brazil kormány néhány napja benyújtott egy új jogszabályt, mely az Amazonas erdeit védi az erdőirtástól, betiltva a további cukornádültetvények telepítést. A cukornádnak kulcsszerepe van az etanol-termelésben.
BővebbenTévhitek és igazságok az elektromos motorokról
Néhány napja írtunk az elektromos chopperről. Rendszeres olvasónk és barátunk azonban kétkedve fogadta az újdonságot, és felteszem, nem volt ezzel egyedül.
Bővebben