Kezdi visszavenni a természet az uralmat Fukusimában, az atomerőmű környékén fekvő erdőkben például alaposan elszaporodtak a radioaktív vaddisznók, ami több szempontból is komoly problémát jelent.
BővebbenPécsi kutató forradalmasíthatja a szélenergia hasznosítását
Immár három éve folynak a kutatások a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) az úgynevezett X turbinával kapcsolatban. A találmány a mostani erőműveknél hatékonyabban használja fel a szelet, és jóval kisebb helyen fér el. Kérdéses, mi lesz a találmány sorsa.
BővebbenInkább hintó, mint autó, de felettébb érdekes az első ukrán elektromos kocsi
Monacóban mutatkozott be a jármű prototípusa, amely a mostanság divatos retroautókhoz képest még egy évszázaddal korábbi közlekedési eszközt újítana meg.
BővebbenTúrázzon ingyen a bécsi szennyvíztisztító telepen
Másodpercenként több mint negyven fürdőkádnyi koszos víz érkezik Bécs szennyvíztisztító telepére, ahova május elejétől ingyenes gyárlátogatásra várják az érdeklődőket.
BővebbenVégre nőtt a szabad tigrisek száma
A WWF Delhiben, a Nemzetközi Tigris Fórumon (Global Tiger Forum) hozta nyilvánosságra, hogy hosszú évek óta először nőtt a szabadon élő tigrisek száma. A jelenleg becsült 3890 példány jelentős elmozdulást jelent a 2010-ben becsült 3200-tól, de további előrelépésre van szükség.
BővebbenElektromos autót venne, de sokba kerül? Mutatjuk, meddig kell várni, hogy olcsóbb legyen
Bár a Tesla eddigi legolcsóbb modellje hatalmas siker, sokan továbbra is úgy gondolják, egy ilyen autó túl drága, így a legtöbb ember számára elérhetetlen. Egy friss jelentésből most kiderül, mikor lesznek olyan olcsók, mint a belső égésű motorral szerelt változatok.
BővebbenA globális és lokális harcát a helyi erőnek kell(ene) megnyernie
A különböző földrajzi régiók más és más fogyasztási igényekkel rendelkeznek – elég csak mondjuk New York és Budapest, vagy éppen Budapest és egy afrikai falu viszonyára gondolnunk.
BővebbenÁlomautó fából
Nem kell nagy autórajongónak lenni ahhoz, hogy az ember beleszeressen a Toyota legújabb modelljébe, a Setsuna koncepcióautóba. Kifinomult, egyedi, stílusos és természetes anyagokból készült. Kell ennél több?
BővebbenEmberi hamvakból növesztenek erdőt
Egy amerikai cég urna helyett cserepes növények talajába szórja hamvainkat, hogy halálunkban is hasznára váljunk a bioszférának. A vállalkozás célja, hogy a temetők erdőkké változzanak.
BővebbenAz esőből is energiát nyer egy új napelem
A mai napelemek és úgy általában a napenergia felhasználásának egyik fő gyengéje, hogy időjárásfüggő, és nincs még igazán hatékony, széles körben használható energiatárolási megoldás ennek az áthidalására.
Bővebben