Autómentessé kell válniuk az élhetőség érdekében a jövő városainak

Teljesen autómentessé kell válniuk a városoknak, hogy a jövőben is élhetők maradjanak – vélik kutatók a városi gépkocsihasználat alakulásának egy új matematikai modellezése alapján.

Napelemes rendszer most, akár 50% állam támogatással!
Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

A University College London tudósainak részvételével folyt nemzetközi kutatás készítői a közösségi magatartás megváltoztatására szólítottak fel a városokban közlekedő gépkocsik számának csökkentésére. Emlékeztettek arra, hogy a gépkocsigyártás gyorsabb ütemben nő, mint a népesség: 2019-ben 80 millió gépkocsit gyártottak világszerte, miközben a Föld népessége 78 millióval nőtt. A kutatók szerint a jövőbeni várostervezésnek magában kell foglalnia a gépkocsitól való függőség csökkentését, ösztönzést a kevesebb és rövidebb autóút megtételére, bátorítást a gyaloglásra és kerékpározásra, amelyeknek a helyi közlekedés elsődleges módozataivá kell válniuk. A közösségi közlekedés használatát hosszabb utazásokra kell használni, a gépkocsikat csak szükséghelyzetben vagy különleges alkalmakkor. Az Open Science folyóiratban közzétett tanulmányukban egy új matematikai modellt hoztak létre különböző forgatókönyvekkel a városi gépkocsihasználatra, amelyben a lakók vagy naponta használták autóikat, vagy közösségi közlekedést használtak.

Más tényezők mellett számításba vették az utazási idő hosszának a becsült költségét, mivel ez a legnagyobb tényező, amikor valaki arról dönt, miként utazik. “Néhány évtized múlva lesznek 40-50 milliós lélekszámú városaink, amelyek 40-50 millió gépkocsi számára elégséges parkolókra fognak hasonlítani. A gépkocsi szükségessége egy nagyon szennyező iparágtól és egy nagyon drága marketingtől ered” – idézte Rafael Prieto Curielt, a tanulmány vezető szerzőjét az EurekAlert tudományos hírportál. A különböző forgatókönyvek számításai alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a gépkocsihasználat csökkenése elsősorban attól függ, hogy a lakosoknak biztosítják a választást több utazási mód közül. A kutatók szerint az emberekben tudatosítani kell a gépkocsihasználat, valamint a dugódíj, az autópályadíj, a parkolás költségeit, ami segíthet abban, hogy elkedvetlenítsék őket a gépkocsihasználattól.

A tömegközlekedés jobbításával, az utazási idő rövidülésével több embert téríthetnek át használatára.
A modellezésben egy szélsőséges forgatókönyvet is találtak, amikor egy 50 millió város, 50 milliós gépkocsiparkjának mindennapos munkába járási használatát vizsgálták. A kutatók arra jutották, hogy egy ilyen városban a legnagyobbak a dugók, több közlekdési infratuktúrára sugárutakra, hidakra, parkolóházakra van szükség.

Ajánlott tartalom

A ruhabérlés kevésbé zöld, mintha kidobnánk a fölösleges darabokat

A szállítás és a tisztítás miatt a divatos ruhák bérlése a legkevésbé környezetbarát lehetőség egy új tanulmány szerint, amelyről a The Guardian brit napilap online kiadása számolt be.