Az Apple vezeti a világ legértékesebb technológiai márkáinak a listáját

Az Apple lett a világ legértékesebb technológiai márkája 2024-ben, megelőzve a tavalyi vezető Amazon.com Inc.-t, amely a versenytársak erősödésére a negyedik helyre csúszott vissza a Brand Finance brit piackutató és üzleti tanácsadó vállalat összeállítása szerint.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

A múlt évhez képest az Apple márka értéke 74 százalékkal, 516,6 milliárd dollárra nőtt, míg az Amazoné csupán 3,2 százalékkal, 308,9 milliárd dollárra emelkedett. A Microsoft Corp. márkaértéke 78 százalékos emelkedéssel, 340,4 dollárra nőtt és ezzel a lista második helyére került, miközben Google-é 18,5 százalékkal, 333,4 milliárd dollárra nőtt, ezzel megőrizte harmadik helyét. A technológia szegmensben a legnagyobb értéknövekedést az Nvidia Corp. érte el, márkája 163 százalékkal, 44,5 milliárd dollárra nőtt a mesterséges intelligencia-technológiákban alkalmazott mikrochipek iránti nagy kereslet miatt. A cég a tízes lista utolsó helyén áll, egy év alatt 19 helyet lépett előre.

A rangsorban az ötödik helyet a TikTok (84,2 milliárd dollár), a hatodikat a Samsung (82,2 milliárd dollár), a hetediket a Facebook (75,7 milliárd dollár), a nyolcadikat az Instagram (70,4 milliárd dollár), a kilencediket pedig az Oracle (53,1 milliárd dollár) foglalta el. A tízes listán csak az ötödik kínai TikTok és a hatodik dél-koreai Samsung nem amerikai cég.

Ajánlott tartalom

Balatonalmádiban hasított a BME napelemes versenyhajója

A csapat egy nagy versenyt tervez még az idén.