Az energiaszükséglet fele megújuló energiából, vajon melyik ország ez?

Nem kis terveknek néz elébe a skandináv ország.

Az amúgy is kiemelkedő alternatív energiát felhasználó svédek 2020-ig szeretnék megvalósítani mindezt.
Svédország 2000 szélerőmű létesítését tervez, amely az alternatív energiaforrások bővítését szolgálja, mondta a közelmúltban Maud Olofsson, az ország Energiaügyi minisztere.  Ennek a kivitelezése a következő tíz évben fog megvalósulni. Ezek a szélerőművek 10 terawatt tiszta energiát fognak előállítani óránként.

Vajon ez elegendő az országnak? Nyilvánvalóan nem, mert egy másik célt szeretnének megvalósítani, a villamos energiájuk 50 százaléka megújuló energiából fog származni 2020-ig! Tehát az ország fele alternatív energiából szerzi majd a villamos energiát!
A skandináv ország már most rendelkezik egy rekorddal az alacsony szén-dioxid kibocsátásban, a nukleáris illetve a vízenergia használata miatt. De, annak érdekében, hogy elérjék azt a nagyszerű célt, hogy 2020-ig rendelkezzenek 50 százaléknyi megújuló energiával, mindenképpen fel kell lendíteniük a napenergia, a bioüzemanyagok és szélenergia hasznosítását (ennek köszönhető majd a 2000 új erőmű) .
“ Svédország nagyon jó kilátásokkal rendelkezik a gyorsan növekvő alternatív energia termelésében, mondta Olofsson.

Ajánlott tartalom

A geotermikus energia felhasználásának megkétszerezése a cél Magyarországon

A geotermikus energia közvetlen hasznosításában Magyarország hosszú évek óta Európa első öt állama között található, a rendelkezésre álló potenciálra alapozva azonban még tovább fokozható a helyben elérhető erőforrás felhasználása - tudatta az Energiaügyi Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.