Az erdők fontosabbak, mint gondoltuk

Az erdők alapvetőek az emberiség jólétéhez, mondta az ENSZ erdészeti osztályának vezetője. Eva Mueller elmondta, hogy az erdők élelmet, energiaforrást és bevételt is biztosítanak az emberek számára. A Földön élő fajok 80 százaléka is az erdőkben található.

A BBC által idézett anyagot az ENSZ erdészeti találkozóján tették közzé Rómában.

Nincs fejlődés erdő nélkül

“Az erdők gyümölcsöket, magokat, gombákat, leveleket, gyökereket, rovarokat és vadállatokat biztosítanak, amelyek elengedhetetlenek a vidéken élők élelmezésében” – mondta Mueller. Az erdők munkát, energiát, és egyéb javak egész sorát is biztosítják, miközben energiaforrásként is felhasználják őket.

A szakember szerint az erdők nélkül a fenntartható fejlődés sem képzelhető el.

A kimutatások szerint az erdészet a világ gazdaságának 0,9 százalékát teszi ki, ha azonban beleszámítják az egyéb felhasználási módokat is, például a fa építőipari felhasználását, fűtésben, főzésben játszott szerepét, akkor ez a szám 1,1 százalékra nő.

Egyharmadunk fával főz

A tanulmány arra is rámutatott, hogy míg a hagyományos számításokkal a világon 13,2 millió embert foglalkoztatnak az erdők, valójában 41 millió ember léte és bevétele függ a fáktól. Az erdők évi 10,9 kilogramm élelmiszert is biztosítanak minden egyes földlakónak.

Hatalmas az erdők energiapotenciálja is. A világon élő emberek egyharmada használ fát főzésre, és 764 millióan ezzel forralják a vizet, hogy megihassák.

Az erdők indirekt módon az emberek jólétéhez is hozzájárulnak: működésükkel szabályozzák a Föld vízháztartását, tisztítják a mélyben található vizet.

Az eddigiekkel egyenlő fontosságú, hogy az erdőkben él a Föld élőlényeinek 80 százaléka. Az erdők a biodiverzitás biztosításával segítik a tápláléknövények további nemesítését, az állatok fejlődését, és a növények beporzásához hozzájáruló rovarok fejlődését.

forrás: index.hu

Ajánlott tartalom

Palkovics: összefogással megelőzhetők a klímaváltozás káros következményei

A Kárpát-medence jövőjét jelentősen befolyásolja az éghajlatváltozás, de összefogással meg lehet előzni a káros következményeket - mondta az 1. Országos Interdiszciplináris Éghajlatváltozási Tudományos Konferencia megnyitóján az innovációs és technológiai miniszter.