A keretek kimerülése miatt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) felfüggeszti az épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva című pályázatot a Környezet és Energia Operatív Programban (KEOP) - közölte honlapján az NFÜ kedden.

Az NFÜ felfüggeszti az épületenergetikai pályázatot

A keretek kimerülése miatt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) felfüggeszti az épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva című pályázatot a Környezet és Energia Operatív Programban (KEOP) - közölte honlapján az NFÜ kedden.

A pályázatokat 2011. május 14-ig még be lehet adni. A kiírás szerint a 2011-13-as időszakra a projektek megvalósítására 8 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyből 2011-ben 2 milliárd forint pályázható. A pályázati felhívás kiemelt célkitűzése – összhangban a hazai és EU stratégiával – ösztönözni a decentralizált, környezetbarát megújuló energiaforrást hasznosító rendszerek elterjedését, kiemelt hangsúlyt fektetve az energiahatékonyságra és az energiatakarékosságra.

Ajánlott tartalom

100 óra a sötétség ellen – így állította helyre az MVM az áramszolgáltatást

Közel 100 órányi megfeszített munkával minden régióban helyreállították az áramszolgáltatást az MVM szakemberei.