Az új lakcímbejelentések után is igényelhető támogatás az energetikai otthonfelújítási programban

Az új lakcímbejelentések után is igényelhető támogatás az energetikai otthonfelújítási programban - közölte az Energiaügyi Minisztérium az MTI-vel.

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)

A közleményben emlékeztettek arra, a korábbi határidő szerint a pályázati felhívás tavaly decemberi megjelenéséig kiadott lakcímkártyával kellett igazolni, hogy a korszerűsítendő ingatlan életvitelszerűen lakott. A most megjelent módosítások alapján e feltételnek elegendő a kölcsönkérelem benyújtásáig teljesülnie, így bizonyítva, hogy a felújítani tervezett ingatlan az igénylő vagy közeli hozzátartozójának állandó lakóhelye vagy tartózkodási helye – ismertették.

A tárca szerint a kötöttség feloldásával többen és könnyebben juthatnak hozzá az akár 6 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz és kamatmentes hitelhez. A kistelepüléseken élők a vidéki otthonfelújítási programmal kombinálva akár egy családi ház teljes energetikai és esztétikai felújítását is elvégeztethetik kormányzati segítséggel. Felidézték, hogy az energetikai otthonfelújítási programban elérhető támogatás családi házak külső hőszigetelésére, a nyílászárók cseréjére a fűtési vagy a melegvíz-rendszer korszerűsítésére, ezek kombinációira fordítható. A fejlesztésekkel – a kiinduló és végállapot hiteles, dokumentált összevetése alapján együttesen – legalább 30 százalékos energiamegtakarítást kell elérni. A közleményben azt írták, a lehívható támogatáscsomag legfeljebb 3 millió forint vissza nem térítendő forrásból és 3 millió forint kamatmentes hitelből áll össze. A támogatás és a hitel összegének minden esetben meg kell egyeznie. Igényelhető tehát 3 millió forintnál kevesebb vissza nem térítendő támogatás is, de ekkor a kölcsön és az 1 millió forintos önerő mértéke is arányosan csökken – hívták fel a figyelmet.

Az EM közlése szerint az energetikai otthonfelújítási program teljes keretösszege 73 milliárd forint, ebből közel 67 milliárd forint vidéki házak korszerűsítésében hasznosulhat. A program 2025 január végi újraindításával nagymértékben enyhültek a részvételi feltételek: 1990 vége helyett már a 2006 végéig megépült otthonok felújításához lehet támogatást kérni, jelentősen csökkent a benyújtandó dokumentumok száma.

A szaktárca tájékoztatása szerint mostanáig több mint 5700 kölcsönkérelem érkezett több mint 32 milliárd forint értékben. Közel 1200 pályázónak már ki is fizettek összesen több mint 4 milliárd forintot. Azt írták, a visszajelzések szerint a pályázat igénybevételét sokaknál akadályozta a lakcímbejelentések megtörténtének idejére vonatkozó kötöttség. A határidő rugalmasabb kezelésével a frissen megvásárolt családi házak rendbetétele is megoldható állami hozzájárulással – hangsúlyozták. A közreműködő szervezetek folyamatosan vizsgálják a további egyszerűsítési lehetőségeket, érdemben foglalkoznak a támogatható beruházások körének bővítésével. Az energetikai otthonfelújítási program részletes felhívásai a pályázati honlapon érhetők el a vidéki és a budapesti helyszínekre is. Kölcsönkérelmet legkésőbb 2027. március végéig lehet benyújtani személyesen, a Lakossági MFB Pont Plusz fiókokban.

A minisztérium várakozásai szerint a támogatott beruházások legfontosabb hozadéka az lesz, hogy jelentősen csökkentik majd a családok energiafelhasználását. A nyertesek így könnyebben tarthatják fogyasztásukat a sávhatár alatt, még nagyobb mértékben részesülhetnek a rezsicsökkentés előnyeiből. Az alacsonyabb energiafelhasználás erősíti Magyarország energiaszuverenitását, az ellátás biztonságát, hozzájárul a környezet megóvásához.

Ajánlott tartalom

Az MI-adatközpontok jelentősen növelik a globális áramfelhasználást

Jelentősen növeli a globális áramfogyasztást és ezzel együtt a szén-dioxid-kibocsátást is.