Bajban a kínai napelemgyártók

Kína napelemexportja az év végéig várhatóan 40 százalékkal zuhan éves viszonylatban, ami körülbelül 13 milliárd dollárnak felel meg – közölte az ágazati képviselet vezetőjének nyilatkozata alapján a kínai média.

A kínai gyártók 90 százalékban külföldi piacra termelnek, a két legnagyobb felvásárló hagyományosan az Egyesült Államok és Európa – mondta az iparági szövetség főtitkára, Vang Po-hua egy szakmai konferencián. Hozzátette, a kínai termékek európai antidömping és szubvencióellenes vizsgálatának nagyobb hatása lesz a kínai termelésre, mint az Egyesült Államokban indított hasonló lépésnek. Beszámolt arról is, hogy a termékek belföldi gyártásához szükséges eszközök megrendelése 80 százalékkal visszaesett a tavalyi év azonos időszakához képest. A kereslet nagymértékű csökkenése következtében a poliszilikon nevű alapanyag gyártóinak túlnyomó többsége leállította a termelést, csupán a nagyobbak közül néhányan próbálnak minimális kapacitást fenntartva túlélni. A Hszinhua hírügynökség összeállításában megszólaló Csiangszu Csungneng vállalat egyik vezetője például arról számolt be, hogy novemberben 60 százalékos kihasználtsággal dolgoztak, ráadásul az árak a januárinak a felére csökkentek. Ennek okaként a szakember a túlzott mértékű importot említette. A kínai vállalatok az idei első tíz hónapban 70 210 tonna poliszilikont importáltak, mintegy 26 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Az exportcsökkenést kompenzálandó a központi kormány olyan belföldi ösztönző intézkedéseket fontolgat, amelyek a hazai felhasználást segítnék. A kormány már elkülönített 7 milliárd jüant bemutató projektek finanszírozására – közölte kedden a pénzügyi tárca. Az első félévben már rendelkezésre bocsátott 6 milliárddal így az iparág megmentésére, illetve a napenergia-termelés kapacitásának növelésére 13 milliárd jüan lesz fordítható. Ennek ellenére – vélik a szakemberek – az ágazat szereplőinek a következő hónapokban nehéz időkre kell számítaniuk.

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.