Biomasszafűtést tervez a tatabányai fűtőerőmű

Elkezdődött a tatabányai távfűtő erőmű biomassza bázisú fejlesztésének tervezése, a 4 milliárd forintos beruházáshoz szakmai és politikai egyetértést kíván teremteni a város vezetése – jelentette be a polgármester hétfői sajtótájékoztatóján.

Schmidt Csaba (Fidesz) elmondta, hogy a Tatabánya távfűtését meghatározó fejlesztést szakmai konzultációkon vitatják meg a város energetikai szakembereivel, a lakossággal és a közgyűlési pártok képviselőivel. A tervek első változata májusra készülhet el, a beruházáshoz a tervek szerint uniós támogatásra is pályáznak. Schmidt Csaba emlékeztetett arra, hogy az önkormányzat 2010-ben vásárolta meg a Tatabányai Erőmű Kft. 51 százalékát annak érdekében, hogy a tatabányai társasházakban élők érdekeit is érvényesíteni lehessen a távhőrendszer működtetésében. Első lépésként az önkormányzat a fűtőerőművel és a városi távfűtő művekkel közösen fűtéskorszerűsítési programot indított, a lakók bevonásával mintegy 2.000 lakásban mérhetővé és szabályozhatóvá tették a távfűtést. Ezekben a lakásokban átlagosan 30 százalékkal csökkent a hőfogyasztás és mérséklődött a távhőszámla – tette hozzá a polgármester.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.