Bivalyok, tevék, sörényes juhok és szürkemarhák kerültek a Biodóm kifutóiba

Bivalyok, tevék, sörényes juhok és szürkemarhák kerültek a Biodóm szabadtéri kifutóiba, az állatokat péntektől már a közönség is megnézheti az új helyszínen – közölte a Fővárosi Állat- és Növénykert pénteken az MTI-vel.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Az újonnan megnyílt terület nagyjából egy hektár kiterjedésű, amelynek felét az állatkifutók teszi ki, a másik felét a látogatói sétányok, valamint az újonnan létrejött, részben már be is ültetett zöldfelületek foglalják el. Az állatkert vezetése tavasszal jelentette be, hogy még az idén szeretnék legalább ideiglenesen benépesíteni a Biodómhoz tartozó kültéri kifutókat. A cél az volt, hogy addig is, amíg a Biodóm beruházás szünetel, a területet használhassa a közönség, és ott állatok, látnivalók, élmények várják a látogatókat. A közlemény szerint a Biodóm egészéhez hasonlóan ezek a kifutók nincsenek még teljesen készen, bár előrehaladott műszaki készültségben állnak, azonban az eredetileg ide szánt állatokat, elefántokat, orrszarvúakat, törpecsimpánzokat és társaikat még nem lehetne bennük elhelyezni. Az, hogy a kifutókat alkalmassá tették néhány más, szintén érdekes állat számára, összhangban van az intézmény azon stratégiai elképzelésével, hogy a területet a befejezésig is értelmes, az állatkert küldetésével összeegyeztethető célokra lehessen használni. A péntektől látogatható, újonnan megnyílt bemutató zóna legnagyobb újdonságai a magyar szürkemarhák és a bivalyok. A kert története során ugyan nem először mutatnak be ilyen állatokat, de az elmúlt években nélkülözni kellett őket a városligeti intézmény közönségének, hiszen szürkemarhák utoljára 26 éve voltak a budapesti állatkertben, karámjuk akkor a mai játszótér helyén volt.

A bivaly, mint háziállat eredetileg Ázsiából való, ahol 4-5 ezer évvel ezelőtt háziasították, és onnan jóval később került be Európába. A Kárpát-medencében először a hunok és az avarok tarthattak bivalyt. Vitatott, hogy a magyarság mióta ismeri ezeket az állatokat, de a régészeti kutatások azt mutatják, hogy nagyobb számban inkább a török hódoltság korában terjedhettek el.

Valószínű, hogy a magyar szürke helyben alakult ki, később Európa-szerte híressé vált a fajta, amelyet a magyar pusztáról lábon hajtottak Nyugat-Európa, elsősorban a német területek állatvásárjaira. A szürkemarhák tartása egykor általános volt a Kárpát-medencében, ám később egyre inkább más marhafajtákat kezdtek előnyben részesíteni a magyar állattenyésztésben. A második világháborút követő évtizedekben a szürkemarhák csaknem teljesen eltűntek, és néhány elkötelezett szakembernek köszönhető, hogy végül megmenekültek a kihalástól. A megmentők között volt a fővárosi állatkert egykori igazgatója, Anghi Csaba is.

A kifutók ideiglenes benépesítése nem az első olyan lépés, amellyel az állatkert a beruházás szüneteltetése idején is igyekszik hasznosítani a Biodóm már elkészült létesítményeit. Már a múlt év végén a területen látható volt a Sárkány Éve Lampion Fesztivál, majd idén márciusban a Fénydóm fényművészeti tárlat helyszíne is ez a terület volt. Rendeztek a létesítményben családi musical előadást, a Fővárosi Önkormányzat által szervezett állásbörzét és több más programot is. Ezeken az eseményeken hatvanezernél is több látogató vett részt összesen.

Ajánlott tartalom

A csemegeszőlő lehet a klímaváltozás egyik nyertese

Miközben a gyümölcstermesztés a hektikus időjárási körülmények miatt egyre kiszámíthatatlanabbá válik, a csemegeszőlő termesztése kevesebb környezeti kockázatot hordoz és ökológiai alkalmazkodó képessége is kedvező.