Budapesti természetvédelmi területre látogat az államfő

Sólyom László köztársasági elnök szerdán Budapest egyik legháborítatlanabb vizes élőhelyéhez, a Merzse-mocsárhoz látogat.

Az államfő délután érkezik a főváros XVII. kerületében található Merzse-mocsár Természetvédelmi Terület határához, majd megtekinti a mocsarat, valamint a mellette levő rétet. Sólyom László a réten található kilátóban tájékoztatást kap a mocsár növény- és állatvilágáról.

A köztársasági elnök mellett a kiránduláson jelen lesz még a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatója, Füri András is.
A 27 hektáron elterülő Merzse-mocsár Budapest közigazgatási határain belül az egyik legháborítatlanabb vizes élőhely, négy harasztfaj, százharmincegy kétszikű és ötvenegy egyszikű növényfaj, valamint tizenegy madárfaj, köztük a Magyarországon védett szürke gém és vörös vércse otthona.

Az államfő még a 2007-ben kezdte el az “Értékőrző tájak és emberek” elnevezésű országjárását, amelynek során minden nemzeti parkot felkeresett az országban. A köztársasági elnök Merzse-mocsárhoz tett látogatása Budapest természetvédelmi értékeire hívja fel a figyelmet.

Ajánlott tartalom

Az EU aktualizálta a légszennyezésre vonatkozó szabályokat a szennyezőanyag-mentesség elérése érdekében

Az Európai Unió Tanácsa aktualizálta a levegőminőségi előírások meghatározásáról szóló irányelvet, hogy a szabályok hozzájáruljanak a levegőben található szennyezőanyag-mentesség 2050-ig történő elérésére irányuló uniós cél megvalósításához, valamint a légszennyezés miatti korai halálesetek megelőzéséhez - közölte az uniós tanács hétfőn.