Csak hibridet gyárt az EU-s piacra a Suzuki Esztergomban

A Magyar Suzuki Zrt. 2020-tól kizárólag hibrid meghajtású gépkocsikat gyárt Esztergomban az uniós piacokra, a járművek január végétől jelennek meg az EU-s és a hazai értékesítési hálózatban – közölte a társaság az MTI-vel.

Bonnár-Csonka Zsuzsanna kommunikációs vezető tájékoztatása szerint a vállalat több millió euró értékű beruházással készítette elő az új hibrid modellek bevezetését. Az intézkedésnek köszönhetően az esztergomi üzemben 70 százalékban hibrid meghajtású autót gyártanak majd idén, a járművek 85 százalékát exportálják. A 48 voltos ISG technológiával felszerelt modellek a tapasztalatok szerint 15-20 százalékkal csökkentik a fogyasztást és a szén-dioxid-kibocsátás mértékét, ugyanakkor könnyebbek és kisebbek, mint más teljes hibrid, illetve plug-in hibrid rendszerek. A vállalat együttműködik a Toyotával az elektromos autók bevezetésében az indiai piacon. Így a legtöbb közös projekt a Suzuki legnagyobb piacán valósul meg, de Európában is segítik egymást a japán járműgyártók. A két fél az autonóm vezetési rendszerek kifejlesztésén is közösen dolgozik.

A Suzuki négy éve vezeti a magyarországi újautó-eladási listát. Magyarországon 2019-ben, 25 766 regisztrált személygépkocsival 16,32 százalékos részesedést ért el a személyautó-piacon. A vállalat belföldi értékesítése meghaladta a válságot megelőző 2008-as év eredményét. A Magyar Suzuki Zrt.-t 1991-ben alapították, és azóta is a japán anyavállalat egyetlen európai gyártóegysége. A társaság közvetlenül 3200 főt foglalkoztat, illetve partnereinek, beszállítóinak, valamint a 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10 000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá. A Magyar Suzuki nettó árbevétele 2018-ban 1,953 milliárd euró volt a 2017. évi 2,1 milliárd euró után. Ebből a belföldi árbevétel 280,4 millió eurót tett ki, 18,6 százalékkal bővült. Az adózás előtti eredmény 2018-ban elérte a 82 millió eurót, némileg elmaradva a 2017. évi 90,8 millió eurótól.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.