Csökkenhet az elektromos autók akkujának súlya

Áttörést hozhatnak az elektromos autók terjedésében a legújabb technológiák.

A mostani akkuk nehezek, ami szoros összefüggésben áll azzal, hogy a kocsikat túl gyakran kell feltölteni. Ez azonban hamarosan megváltozhat – mutatta ki a stuttgarti IFUA Horváth & Partners tanulmánya. Egy átlagos, tisztán akkumulátoros meghajtású villanyautó jelenleg 100 kilométer megtételéhez 15 kilowattóra energiát fogyaszt a gyártói adatok szerint. Ennyi energia tárolásához mintegy 160 kilogrammos akkumulátorra van szükség, a németországi elektromos autók éves eladott darabszámának súlyozott átlagát tekintve. Az aktuális modelleket 200 és 300 kilogramm súlyú akkumulátorral gyártják, a legnagyobb hatótávolsággal bíró Tesla Model S számára 750 kilogrammos akku teszi lehetővé, hogy 500 kilométert megtegyen töltés nélkül. Az elmúlt években az akkumulátorok ára jelentősen csökkent ugyan, ám a súlyukról ugyanez nem mondható el. Az utóbbival kapcsolatos kulcsmutató 86 wattóra per kilogrammról mindössze 94-re nőtt 2012 óta, azaz csak 10 százalékkal javult. Ám a következő esztendőkben jelentős változásokra lehet számítani.

Mivel a most uralkodó lítium-ion technológiával korlátozott a fejlődés lehetősége, a kutatók más utakat kerestek. Ígéretesnek tartják például a lítium-kén, a nátrium-ion és a szilárdtest akkumulátorokat. A Massachusetts Institute of Technology (MIT) augusztusban számolt be arról, hogy az újonnan fejlesztett lítium-fém akkumulátor kétszer annyi ideig bírja, mint egy ugyanolyan súlyú lítium-ion akku, vagyis kétszer akkora hatótávolság érhető el vele.

Jelenleg azon túl, hogy az elektromos autók drágák, a viszonylag kis hatótávolság is gátolja az ilyen járművek terjedését. Ezért az ártámogatás mellett – amelyre a hónap végétől Magyarországon is lehet pályázni – kulcskérdés a hatótávolság növelése, ebben pedig fontos szerepet játszik az akkumulátorok súlyának csökkentése.

 

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.