Csütörtökön nyit az AUTOTECHNIKA 2011

A magyar gépjárműpark ezer és egy okot szolgáltat arra, hogy nagy figyelmet szenteljünk az autó fenntartás, a garázsipar, az autótechnika témájának.

A hazai legnagyobb beruházások között számon tartott autóipari vállalkozások szintén nyomós okot adnak arra, hogy beszállítói utakat keressünk a piacon a nagy, és szerencsére jól működő cégekhez. Hogy mik a lehetőségek és merre futnak a piaci ösvények kiderül a HUNGEXPO-n november 10-12 között zajló AUTÓTECHNIKA kiállításán. A kiállításban szervező partnerként közreműködő X-Meditor győri székhelyű cég már hosszú évek óta rajta tartja szemét ezen a piacon, s szakmai jártasságukra építve autós trendi témákkal is készülnek a kiállításra, de hosszabb távra szóló kezdeményezéseik is vannak. A kiállításon a fő téma a szakemberképzés, amely a kiállításon a különlegesnek ígérkező INNOMOBILITÁS edu+work program keretében jelenik meg.

 
A kiállításra a hazai autóipar szinte minden szegmenséből érkeznek kiállítók. A népszerűségi listát a garázsipar vezeti, de a gumijavítás, az elektronikai, diagnosztikai rendszerek képviselői is nagy arányban használják ki ezen a rendezvényen a bemutatkozás, a piacszerzés és az üzleti partnerválasztás lehetőségét. Külön is érdemes említeni a beszállítói iparágat, amely szintén nem akar lemaradni ezekről a lehetőségekről, s jelentős számban hoz kiállítókat.
Az AUTÓTECHNIKA 2011 kiemelt témája a környezetvédelem. Az „autózzunk holnap is” gondolat mögé ezúttal felsorakoztatják az alternatív autók, a hibridek. és a hagyományos üzemanyagból a leggazdaságosabban üzemeltethető motorok újdonságait. Az AUTÓTECHNIKA szakkiállítás, ami elsősorban a szakmai szereplőkre, üzletemberekre számít. Az autózás azonban – rajtuk kívül – ha nem is szakmája, de legalább szívügye vagy mindennapi feladata több százezer autósnak. A kiállításon bemutatkozó cégekhez sok esetben a magánautók gondos gazdái is vásárlóként, megrendelőként térnek vissza.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.