Dél-Afrikában versenyez a hazai napelemes autó

Dél-Afrikában versenyez a kecskeméti Pallasz Athéné Egyetem MegaLux járműépítő csapata és napelemmel hajtott autója a szeptember 24-én kezdődő South African Solar Challenge elnevezésű nemzetközi versenyen.

A csapat a Challenger kategóriában indul, amelyben a járművek energiaforrása egy hat négyzetméteres Si-egykristályos napelemtábla. A MegaLux csapat versenyautója is ilyen jármű, amely a napelemen keresztül szedi össze a működéséhez szükséges energiát és ezt raktározza el akkumulátoraiban. Az autó tömege 165 kilogramm, maximális sebessége pedig 130 kilométer per óra – mondta el a Budapesten tartott sajtótájékoztatón Ailer Piroska, az egyetem intézményvezetője. A verseny célja, hogy fejlesztők olyan jármű kifejlesztésére törekedjenek, amely bemutatja, hogy milyen fontos a környezetvédelem és a fenntarthatóság érdekében törekedni a minimális nyersanyag és energiafelhasználásra, illetve a környezetszennyezés csökkentésére.

Kutasi Zoltán tanszéki mérnök kiemelte: a csapat célja, hogy teljesíteni tudják a Pretoriából induló és Fokvárosba érkező nyolcnapos versenyt. Felidézte, hogy ez reális cél, hiszen a csoport a tavalyi ausztrál versenyen is jól szerepelt, a 46 induló közül hetedikként ért célba.  A dél-afrikai versenyt 2008-ban rendezték meg először, azóta kétévente kerül rá sor. Itt meghatározott idő alatt a legnagyobb távolságot kell megtennie az indulóknak az ausztrál versennyel szemben, ahol viszont a a csapatoknak minél rövidebb idő alatt kell átszelniük a kontinenst.

Afrikában együtt halad a mezőny városról városra és extra kilométereket az egyes állomáshelyeken beiktatott hurkokkal lehet szerezni. A verseny teljes hossza 2100 kilométer, de a plusz körökkel akár három ezer kilométeresre is növelhető a táv. Kutasi Zoltán arról is beszélt, hogy idén a csapat együttműködést kötött az Országos Meteorológiai Szolgálattal, akik minden nap friss adatokat szolgáltatnak majd a verseny helyszínein várható időjárásáról, ami a stratégia optimalizálásában és aktualizálásában lesz a csapat segítségére.

Kövessen minket FACEBOOKON IS! 

Ajánlott tartalom

Magyarország a BYD-beruházással diktálni fogja egy technológiai világforradalom tempóját

A világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD magyarországi óriásberuházásával immár véglegessé vált, hogy hazánk hosszú idő óta először nem kullogni fog az események után, hanem diktálni fogja egy nagy globális technológiai forradalom tempóját - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.