Éghajlatkutató: nem egyértelmű, hogy az emberi tevékenység következménye az óceánok felmelegedése

Zágoni Miklós éghajlatkutató szerint nem egyértelmű, hogy az emberi tevékenység következménye az óceánok felmelegedése, mivel ez a folyamat már mintegy ötszáz éve tart.

A szakértő az M1 aktuális csatornán szerdán kiemelte, hogy az 1600-as, 1700-as évek ipara valószínűleg még nem befolyásolta jelentősen az éghajlati változásokat. Hozzátette: vannak természetes kiegyenlítő folyamatok a környezetben, és a víz, amely a Föld 71 százalékát borítja, képes arra, hogy egyensúlyt tartson fenn.

Zágoni Miklós azt mondta: az óceánok felmelegedésének lehetnek “hirtelen” kellemetlen következményei, ezt azonban földtörténeti léptékben kell érteni, ahol a “hirtelen” akár száz évet is jelenthet. Mivel a sarkvidékek környékén az átlagosnál kissé jobban melegszenek az óceánok, megváltozhat a jégtakaró, és ennek hatását az egész bolygón érezni lehet majd.

Az éghajlatkutató ugyanakkor megjegyezte, hogy az élővilág mindig is jól tudott alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.

Ajánlott tartalom

Riasztó képet mutat a magyar serdülők egészségmagatartása

Kedvezőtlen étkezési és fizikai aktivitási szokások, romló szerhasználati és egészségiállapot-mutatók, de javuló tendenciák is megfigyelhetők a magyar iskolások körében – állapítják meg az ELTE PPK kutatói legutóbbi felmérésük alapján. A vizsgálat a WHO-val és hazai partnerként a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézettel együttműködésben zajlott, az „Iskoláskorú gyermekek egészségmagatartása” nemzetközi kutatás részeként.