Egymilliárd forintos hulladékgazdálkodási program indult Hódmezővásárhelyen

Uniós támogatással csaknem egymilliárd forintos hulladékgazdálkodási program indult Hódmezővásárhelyen; a környezetvédelmi beruházás célja a környezetterhelés csökkentése és az újrahasznosítás arányának növelése – jelentette be a témában tartott konferencia után, hétfőn, sajtótájékoztatón az önkormányzat pénzügyi és gazdasági bizottságának elnöke.

Hegedűs Zoltán elmondta: egy teljesen új hulladékgazdálkodási rendszert alakítanak ki. Az összesen csaknem nettó 985 millió forintos beruházáshoz a KEOP (Környezet és Energia Operatív Program) keretében több mint 935 millió forintos pályázati támogatást kaptak. Ennek köszönhetően a kommunális, vegyes hulladék, valamint a szelektíven gyűjtött és a biológiailag lebomló hulladék gyűjtésére is alkalmas, a hulladék tömörítésére képes gépjárműveket szereznek be. Fejlesztések valósulnak meg a hulladéklerakó telepen is, itt az összegyűjtött hulladék aprítására és rostálására alkalmas gépeket vásárolnak. A lakosság számára 24 ezer, 240 literes hulladéktároló edényt biztosítanak majd a szelektív és a zöldhulladék begyűjtésére, amelyeket jövő év nyaráig minden háztartás megkap.

Az új rendszer lényege, hogy a meglévő 120 literes, kommunális hulladék gyűjtésére használható kuka mellé, minden magánház két újabb, 240 literes hulladéktároló edényt kap. Az egyikbe a szelektív hulladékot – a műanyagot, papírt, fémet és üveget-, a másikba a zöldhulladékot – a levágott gallyakat, füvet – lehet gyűjteni. Ezeket az edényeket a szolgáltató ingyenesen üríti. Minden hulladéktárolóba chipet ültetnek, és a gyűjtésben részt vevő autókat felszerelik a chip olvasására alkalmas eszközzel, az adatok feldolgozásához pedig informatikai rendszert is kiépítenek. A magánházas övezetekben ezután a kötelező ürítés-számmal kalkulált díj helyett csak a tényleges kihelyezések és ürítések után kell fizetni, amelyeket a kukákban levő chip detektál. Ha tehát valaki aktívan szelektálja a hulladékot – és a szelektív, valamint a zöldhulladékot a szolgáltató ingyenesen elviszi – sokkal kevesebb marad a kommunális, vegyes hulladék tárolására szánt kukában, így azt kevesebbszer kell üríteni, azaz csökken a havi hulladékszállítási díj. Ezzel párhuzamosan a társasházas övezetekben megnövelik a szelektív hulladék gyűjtésére szolgáló szigetek számát.

„A fejlesztés alapvető célja egyrészről, hogy a lakosság számára újabb megtakarítási lehetőséget biztosítsunk, annak ellenére is, hogy jelenleg a hulladékszállítási költség a megyei jogú városok közül Hódmezővásárhelyen a legalacsonyabb. A másik fontos célunk, hogy ösztönözzük a vásárhelyieket a szelektív hulladékgyűjtésre, növeljük a hasznosítható hulladék arányát, csökkentsük a depóniára jutó hulladékmennyiséget, valamint az abban lévő szerves anyag mennyiségét” – mondta el Hegedűs Zoltán a konferenciához kapcsolódó sajtótájékoztatón. Az önkormányzat pénzügyi és gazdasági bizottságának elnöke kiemelte: szeptembertől egy egyéves szemléletformáló kampányt is indít a város, amelyben szeretnék meggyőzni az embereket a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról. A tervek szerint az új rendszer 2015 júliusától indul.

Ajánlott tartalom

Április 22. és 26. között rendezik meg a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet

Idén április 22. és 26. között rendezik a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet, amelynek célja a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése iskolai keretek között - közölte az Alapértékek Nonprofit Kft. csütörtökön az MTI-vel.