Egymilliós város volt a földrengés közelében

A Guardian beszámolója szerint a földrengés epicentrumához legközelebbi nagyváros, a Mijagi prefektúra központja, Szendai egymillió lakosú.

A Mijagi prefektúra és a szomszédos Fukusima prefektúra – ahol az atomerőmű két reaktorblokkjában is problémák adódtak a hűtőberendezésekkel – a Tohuku régió része. Tohuku az egyik kedvelt turistacélpont, jellemzően rurális, főleg földművesek lakta terület. 9,63 millió lakosa van, a fejletlenebb területek közé tartozik az országban.

Egyelőre nincs magyar sérült
A tokiói magyar nagykövetség nem tud magyar sérültekről, mondta Pataki Eszter, a Külügyminisztérium szóvivője. Folyamatosan próbálják elérni azokat a magyarokat, akikről tudják, hogy az országban tartózkodnak. A követséggel műholdas telefonon sikerült beszélniük, mivel a telefonvonalak megrongálódtak. (FH)

Ezerszer erősebb volt a rengés az új-zélandinál
Roger Musson, a Brit Földtani Társaság szakértője szerint a Japánt megrázó rengés a hatodik legerősebb feljegyzett rengés 1900, a feljegyzések kezdete óta. Összehasonlítva a februári új-zélandi földrengéssel, “ez ezerszer erősebb, igazán hatalmas volt”.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.