Egyre kedveltebbek a helyi élelmiszerek

Egyre kedveltebbek a helyi élelmiszerek, amit az is jelez, hogy a korábbi 6-8 százalékról 8-12 százalékra emelkedett arányuk a fogyasztáson belül – mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti, társadalmi és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten.

Tóth Katalin az Anyaföld (Terra Madre) Napján tartott szakmai rendezvényen – amelyen a hagyományos termékeket előállító közösségekről emlékeznek meg világszerte – megerősítette, hogy a szaktárca tovább kívánja javítani azokat a feltételeket, amelyek eredményeként a helyi előállítású tradicionális élelmiszerek még egyszerűbben juthatnak a piacra. Ezért a minisztérium szorgalmazza, hogy minél több helyi, hagyományos termékeket árusító piac nyíljon országszerte, és ösztönözni kívánja, hogy a magyar fogyasztók minél szélesebb köre ismerje meg a helyi élelmiszerek fogyasztásával járó előnyöket. Ehhez kapcsolódik az a mostani szakmai rendezvény is, amelyet az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottsága szervezett a VM támogatásával – mondta a helyettes államtitkár.

Tóth Katalin kiemelte: a szaktárca stratégiai célkitűzéseinek fontos eleme a hagyományos hely élelmiszerek piacra jutásának támogatása, valamint fogyasztásuk ösztönzése. Az Anyaföldi Napjának megünneplése azért különösen fontos – folytatta -, mert világszerte ezen a napon, az olyan termékeket előállító közösségek kerülnek a figyelem középpontjába, amelyek tevékenységük során maximálisan figyelembe veszik a fenntarthatóság és a biodiverzitás elveinek érvényesítését.

Ezért is állnak a Terra Madre Napjáról megemlékező rendezvény középpontjában a Hagyományok – Ízek – Régiók, azaz a HÍR védjegyet viselő termékek, amelyek egy-egy tájegység hagyományos terméke. Így a HÍR védjegyes termékek között van mangalicahúsból készült kolbász, vagy birkapörölt illetve pálinka is. A helyi termékek támogatására és elismerésére az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottsága és a VM egy vándordíjat alapított, amelyet az idén a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület kapott meg a helyi termékek hagyományőrzése terén végzett kiemelkedő tevékenyégének elismeréséként. Az elismerést Szabadkai Andrea, az egyesület elnökségi tagja vette át.

Ajánlott tartalom

A tavalyi után a 2024-es volt a második legmelegebb szeptember a világban

A tavalyi után a 2024-es volt a második legmelegebb szeptember a világban, és biztosra vehető, hogy 2024 lesz a legmelegebb év a világon - közölte az Európai Unió berlini székhelyű klímaváltozást figyelő szolgálata, a Copernicus (C3S) kedden.