Elon Musk nem bánja, ha tuningoljuk a Teslánkat

Belső égésű motor híján először kérdőn néztünk, mikor először hallottuk a tuning-Tesla kifejezést, ám az Unplugged Performance már többször előrevetítette az évek során, hogy a fosszilis üzemanyagok korszakának végezte után is érkeznek majd modifikációk az utcai autókhoz.

Motorbütykölésről igaz, itt szó sincs, de a futómű elemeinek cseréje, a nagyobb fékek és egy-egy külső aerodinamikai elem amellett, hogy még pofásabbá teszi a Teslákat, bizony fürgébbé is teszi őket a versenypályákon, írta a teslasok.hu. A Performance modellekben egyébként sem mondhatnánk, hogy hiányt érezhetünk a lóerőkben. Az Unplugged Performance 2013 óta gyárt tuningalkatrészeket a Teslához, és Elon Musk most először elárulta, hogy mit gondol a modifikációkról. A gyártó főnökét egy podcastban kérdezték erről, ahol elmondta, hogy semmi baja a tuningolással, és a Teslák könnyítése, illetve a jobb tapadás külön tetszik is neki. Az alkatrészgyártó és az autógyártó között ugyan nincs hivatalos kapcsolat, de a tuningalkatrészek annyira minőségiek, hogy több Tesla-főnök is “lebukott” már azzal, hogy a saját autójukban is dolgozik néhány Unplugged elem. Természetesen a jövőben azt sem tarthatjuk elképzelhetetlennek, hogy megismétlődik az AMG és a Mercedes-Benz esete, vagyis hogy a Tesla akár felvásárolhatja az Unplugged Performance-t. Ennek azonban egyelőre jeleit sem láthattuk a gyártók részéről.

Kép: carscoops.com

Ajánlott tartalom

Zöld hidrogént előállító berendezést fejleszt az SZTE és a Ganzair

Sorozatgyártásra alkalmas, 1 MW teljesítményű zöld hidrogént előállító vízelektrolizáló berendezést fejleszt a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Ganzair Kompresszortechnika Kft. egy uniós támogatással megvalósuló, 1,246 milliárd forint költségvetésű projekt keretében - tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t.