Elzárhatják az ivóvízet a budapesti lakosok elől?

A Karácsony Gergely főpolgármester vezette Fővárosi Önkormányzat 150 ezer Budapest vonzáskörzetében élő embert azzal szembesített, hogy elzárja előlük az ivóvizet, felmondja a vízszolgáltatási szerződést.

A lakosság zavartalan ivóvízellátását azonban senki és semmi sem veszélyeztetheti, ez fenyegetés és elfogadhatatlan – hangsúlyozta Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) közigazgatási államtitkára kedden a minisztérium Facebook oldalán közzétett videóüzenetben. Közölte: a kormány nevében kedden találkozóra hívta a városháza vezetőit, hogy világossá tegye, a közszolgáltatás nem játék. “A kormány nem fogja hagyni, hogy Karácsony Gergely főpolgármester – talán önszántából, talán megrendelésre, akár Gyurcsány Ferencére, a lényegen nem változtat -, politikai játszmákra használja a környező településeken élők ivóvízellátását” – mondta. “Mindent meg fogunk tenni azért, hogy megvédjük az érintett családok ivóvízellátását, és rezsicsökkentett árú kiszolgálást” – fogalmazott az államtitkár.

Jelezte, ha kell, készek törvényalkotással meggátolni a szerződések egyoldalú felmondását, a családoknak ugyanis az alaptörvényben garantált joguk, hogy ivóvízhez jussanak, ezenkívül elemi szükségletük is. Czepek Gábor felidézte, hogy a városvezetés a Fővárosi Önkormányzatot 214 milliárd forint megtakarítással vette át, az iparűzési adóbevételek nőttek, ennek ellenére az önkormányzat a csőd szélén táncol, de ennek árát nem lehet más településen élőkkel megfizettetni. Az államtitkár kiemelte: a Fővárosi Önkormányzat Magyarország leggazdagabb önkormányzata, a tulajdonában álló Fővárosi Vízművek állapota pedig kedvezőbb, és így mozgástere is nagyobb számos más települési szolgáltatóénál. Mégis a budapesti városvezetés az egyetlen, amelyik a víz elzárásával fenyeget. Az Energiaügyi Minisztérium felelősségteljes hozzáállást kér a Fővárosi Önkormányzat vezetőitől – mondta Czepek Gábor. A tárca Facebook bejegyzése szerint az Energiaügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára Tüttő Kata főpolgármester-helyettessel és a Fővárosi Vízművek Zrt. vezetőivel tárgyalt.

Ajánlott tartalom

Folytatódik a legnagyobb állattartótelep-fejlesztési program

Összesen 200 milliárd forint keretösszeggel két új pályázati felhívás jelent meg az állattartó gazdaságok fejlesztéseinek támogatására a 2027-ig tartó KAP Stratégiai Terv keretei között - jelentette be közösségi oldalán az agrárminiszter.