Magyarország megfelelően felkészült a télre, a kiemelkedő kapacitású hazai tárolókban már 6 milliárd köbméter földgáz áll rendelkezésre - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton a közösségi oldalán.

EM: hatmilliárd köbméterre nőtt a tárolói gázkészlet

Magyarország megfelelően felkészült a télre, a kiemelkedő kapacitású hazai tárolókban már 6 milliárd köbméter földgáz áll rendelkezésre – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton a közösségi oldalán.

A tárca tájékoztatása szerint 2023-ban a lakosság alig valamivel több mint 3 milliárd köbmétert fogyasztott el, az elérhető tartalék ennek közel kétszerese. A gazdaság igényeit tavaly mintegy 5,5 milliárd köbméter földgáz fedezte, a belföldön tárolt mennyiség ezt is meghaladja – emelték ki, hozzátéve, hogy a múlt esztendőben együttesen tehát mintegy 8,5 milliárd köbméteres gázfogyasztás több mint 70 százaléka a nagy hidegek beköszönte előtt hozzáférhető. Mint jelezték, az előző fűtési szezon együttesen 5,7 milliárd köbméteres felhasználásával megegyező mennyiséget már szeptember elejére betárolták. Ráadásul az időarányos előrehaladáson alapuló becslések szerint idén 8 milliárd köbméter alá szorulhat az éves földgázfelhasználás, a tartalékok tehát akár még nagyobb hányadát is fedezhetik a tényleges szükségleteknek – közölte a tárca. Emlékeztettek, hogy az Európai Unió a földfelszín alatti gáztárolókkal bíró tagállamok számára 90 százalékos feltöltési célértéket ír elő november elsejei határidővel, Magyarország ezt az elvárást már szeptember elejére teljesítette, az európai gázinfrastruktúra-üzemeltetők adatgyűjtése szerint jelenleg 93 százalékon állunk.

Hazánk hagyományosan a kontinens élmezőnyébe tartozik a fogyasztással arányos töltöttségi mutatókat vizsgálva. Jelenleg is csak a három balti állam készleteit tároló Lettország és Ausztria előz meg bennünket ebben az összevetésben” – fogalmaztak.

Rámutattak, hogy a magyar fogyasztók biztonságos ellátását a magas készletszint mellett a zavartalanul zajló import és a belföldi kitermelés is szolgálja. “A családok a rezsicsökkentésnek köszönhetően hosszú ideje Európában a legolcsóbban jutnak földgázhoz. A rezsivédelmi intézkedések változatlan formában garantálják, hogy a magyar emberek a hamarosan induló fűtési szezonban is megfizethető áron tarthassák melegen otthonaikat” – áll a közleményben.

Ajánlott tartalom

Nyakunkon a hivatalosan október közepén kezdődő fűtési szezon

Már az időjáráson is érezni, hogy nyakunkon a hivatalosan október közepén kezdődő fűtési szezon. A hűvösebbre forduló napokban különösen jó hír, hogy Magyarország megfelelően felkészült a télre - mondta Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteken a tárca Facebook-oldalán közzétett videójában.