Energiahatékonysági beruházás indul Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi karán

A Budapesti Corvinus Egyetem 251 millió Forint uniós támogatást nyert az Új Széchenyi Terv „Központi költségvetési szervek energiahatékonysági beruházásai” című pályázati kiíráson. Az ablakfelújítást, fűtés-, és világításkorszerűsítést érintő épületenergetikai fejlesztésre a Budai Campus hét épületéhez kapcsolódóan kerül sor, melynek célja az üzemeltetési költségek csökkentése és az épületek használatából adódó környezetterhelés jelentős mérséklése.

A projekt helyszíne, a kertészeti felsőoktatás vezető intézményeként ismert karon, Budapest XI. Kerület, Villányi út 29.-43. szám alatt található. A campus az 1853-ban alapított Budai Arborétumot is magába foglalja, az itt található épületegyüttesek műemléki védelem alatt állnak.

A BCE Műszaki Igazgatóságának munkatársai, energetikai szakértők, és tervezők bevonásával, közel egy éves mérnöki előkészítő munka eredményeként fejlesztési javaslatokat dolgoztak ki az épületek korszerűsítésére, melyek közül az optimális megoldás megvalósítására 100%-ban finanszírozott, pályázati forrást nyertek. Így a projekt Kohéziós Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból vissza nem térítendő támogatás segítségével valósulhat meg.

A sikeresen lebonyolított közbeszerzést követően, 2014. július 14.-én került sor az építési terület átadásával a kivitelezési munkák megkezdésére.

Az induló projekt megvalósítása során a „G”, és a „K” épület meglévő-, ill. az . „A” épület újonnan létrehozott kazánházban összesen 16 db új, nagy hatásfokú kondenzációs kazán beépítésével fog korszerűsödni az elavult fűtési rendszer. A „G” épület fűtési igényét tovább csökkentik a hőleadói oldal méretezésével, a radiátorok cseréjével és szabályozhatóvá tételével.

A „K” épület rossz állapotú, magas energiaigényű 70-es évekből származó világítási rendszerének korszerűsítése során 1531 db LED-es technológiájú lámpa kerül beépítésre. Az épület 60-as években beépített, mára már rossz tömítésű nyílászárói 666,5 m2 felületen új, 2 rétegű, argon gázzal töltött üvegezést fognak kapni, továbbá a tervek szerint sor kerül a parapetek 5 cm vastag hőszigetelésére is.

A megvalósítást követően, így éves szinten várhatóan 4548 GJ-lal csökken az épületek energiaigénye, mely 310 t tonna káros-anyag kibocsátással tehermentesíti a környezetünket.

A műszaki átadást követően ismét birtokba vehetik az oktatók, kutatók és a karok hallgatói az immár korszerűbbé, komfortosabbá vált épületeket. A projektzárásra legkésőbb 2015 májusában kerül sor.

Ajánlott tartalom

Jó hír annak, aki napelemes állami támogatásra pályázna idén

A kormány tervei szerint még az idén pályázatot hirdet azoknak, akik korábban háztartási méretű napelemes kiserőművet telepítettek és most szeretnének energiatárolót is feltenni.