A belföldi kitermelés fokozása, az importkitettségek mérséklése érdekében újabb bányászati koncessziókat hirdetett meg az Energiaügyi Minisztérium (EM) – jelentették be az MTI-hez szerdán eljutatott közleményben.
Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)
Szénhidrogén kutatására, feltárásra és termelésére legutóbb öt éve lehetett ebben a formában pályázni. A most induló eljárásokban 2025. január közepén nyújthatók be a jelentkezések, az elnyert koncessziók legalább 20 évre szólhatnak majd – közölték. Az EM ismertette: a mostani körben Buzsák, Csongrád, Hatvan, Kalocsa, Kiskőrös, Kiskunhalas, Tab és Tamási területekre lehet pályázni. A koncessziók megadásáról az energiaügyi miniszter a törvényi rendelkezések szerint, a bíráló bizottság értékelése és javaslata alapján dönt. A majdani nyertesekkel az eredményhirdetéstől számított 90 napon belül köthetik meg a szerződéseket. Felidézték: 2013 és 2019 között hét hasonló eljárást folytatott le a jogelőd minisztérium. A megkötött szénhidrogén és geotermikus energia szerződések összesen több mint 30 területre szóltak.
A koncessziós díjakból és bányajáradékokból több tízmilliárd forint bevétele származott a költségvetésnek, a pályázati lehetőség érdemben élénkítette az iparági beruházásokat. A hazai ásványvagyon költséghatékony és környezetkímélő hasznosítása hozzájárul az energiaszuverenitás és ellátásbiztonság megerősítéséhez – szögezte le a minisztérium. A pályázati felhívások és a kapcsolódó dokumentáció a kormányzati honlapon, a kormany.hu/energiaugyi-miniszterium/koncesszio oldalon érhető el.