Épülhet a biogáz-üzem Pécsett is – Zalaegerszegen már futnak helyi biogázzal hajtott buszok

Az önkormányzat nemrég döntött arról, hogy megépülhet a Tettye Forrásház Zrt. területén az az üzem, amely a későbbiekben akár autóbuszok meghajtására is elegendő biogázt termelhet. A kétmilliárd forintos beruházáshoz a vízszolgáltatónak egymilliárd forintos önrészt kell biztosítania. Sándor Zsolt vezérigazgató elmondása szerint a forrás előteremtéséhez már megkezdődtek a tárgyalások a hitelintézetekkel és a lehetséges finanszírozókkal.

Nem hirtelen jött ötlet a Pécsett létesítendő biogáz-üzem terve, hiszen már a Pécsi Vízmű Zrt. is belefogott egy 1,2 milliárd forintos projektbe, amelynek keretében a pellérdi szennyvíztelepen építettek volna fűtésre és elektromos áram előállítására is alkalmas létesítményt.

A pécsi önkormányzat legutóbb két éve kezdte vizsgálni annak lehetőségét, hogy a Tettye Forrásház Zrt.-nél keletkező – éves szinten 17 ezer tonnányi – szennyvíziszapot hogyan lehetne költséghatékonyan hasznosítani. A keletkező iszap elszállítása ugyanis évente 200 millió forintos költséget jelent a társaság számára.

Sándor Zsolt vezérigazgató a Pécsi Újság.hu megkeresésére elmondta, hogy a biogáz-üzem létrehozását célzó projekt befejezési határideje 2014 legvége.

– A kivitelezési és műszaki tervek engedélyeztetése jelenleg is folyamatban van, remélhetőleg idén nyáron már el is kezdődhet a kivitelezés. Reményeink szerint a jövő év második felére felépül a létesítmény és elkezdődhet a próbaüzem

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Az MVM több mint 200 kilométeres szakaszon fejleszti áramhálózatát

Az MVM fejleszti az Északkelet-Magyarországtól a Dél-Alföldig húzódó nagyfeszültségű áramhálózatának több mint 200 kilométeres szakaszát - közölte az MVM Démász Áramhálózati Kft. hétfőn az MTI-vel.