Érkezik a bejelentés az ingyen napelemekről

Már csak néhány nap és érkezik a napelemes pályázat végleges leírása jelentette be Steiner Attila.

A jelenlegi piaci környezet is bizonyítja, hogy a kormány rezsicsökkentésről szóló döntése megalapozott volt – hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtóbeszélgetésén. Steiner Attila felhívta a figyelmet, hogy Európa hosszú ideje nem tapasztalt, magas energiaárakkal szembesül, a földgáz ára négyszáz százalékkal emelkedett az egy évvel ezelőttihez képest, az áram ára pedig csaknem megkétszereződött. Mint mondta, ilyen helyzetben védi meg a magyar lakosságot a rezsicsökkentés. Kiemelte, hogy az intézkedésnek köszönhetően az európai uniós fővárosok között Budapesten a legalacsonyabb a gáz és a villany lakossági ára. A magyar példa ragadós, egyre több nyugat-európai tagállam dönt úgy, hogy szabályozott áram- és gázárakat vezet be – fogalmazott az államtitkár. Steiner Attila jelezte azt is, hogy hétfőn érkezik az Innovációs és Technológiai Minisztérium a 3-11,5 milliós vissza nem térítendő napelemes támogatást kínáló lakossági napelemes és elektrifikációs uniós pályázat szabályrendszere.

Megjegyezte, hogy jelenleg mintegy 80 ezer háztartás rendelkezik már napelemmel, így ez a pályázat jelentős bővülést fog elérni ezen a téren és a pályázatnak köszönhetően 175 megawatt új napelemes kapacitás fog létrejönni, amelynek nyomán évente 50 ezer tonnával csökken majd az ország üvegházhatású gázkibocsátása.

 

portfolio.hu / mti

Ajánlott tartalom

Drónok az építőiparban – A jövő elkezdődött

A dróntechnológia robbanásszerű fejlődése alapjaiban rengeti meg az építőipart; ez a folyamat korántsem a távoli jövő zenéje, hanem a kézzelfogható jelen. Míg néhány éve ezeket az eszközöket csupán drága játékszereknek vagy a marketing látványos kiegészítőinek tekintették, mára a kivitelezés, a felmérés és a tervezés elengedhetetlen műszereivé váltak. A pilóta nélküli légi járművek (UAV) alkalmazása drasztikusan növeli a hatékonyságot, jelentősen csökkenti a költségeket, és olyan adatpontosságot garantál, amelyre a hagyományos geodéziai módszerekkel aligha, vagy csak sokkal lassabban lenne lehetőség.