Erős földrengés volt Fukusimában

Erős földrengés rázta meg csütörtökön a japán Fukusima prefektúrát, ahol a tavalyi szökőárban megrongálódott atomerőmű található.

A japán meteorológiai szolgálat szerint az 5,8-as erősségű földrengés központja Fukusima prefektúrában volt, húsz kilométeres mélységben, de a földmozgást érezhető volt a Honsú sziget 18 másik prefektúrájában és a fővárosban, Tokióban is megremegtek az épületek, írja az index.hu. Áldozatokról és károkról nem érkeztek hírek. Szökőárriadót nem rendeltek el a hatóságok. A tavalyi márciusi földrengésben és szökőárban megrongálódott fukusimai atomerőmű üzemeltetője, a Tepco közölte, hogy az erőműben folyó munkálatok során nem adódtak a földrengéssel összefüggésbe hozható problémák.

Ajánlott tartalom

Átadták Miskolc új hulladékválogató üzemét

Átadták Miskolc több mint négy milliárd forintból épült új, nagy kapacitású szelektív hulladékválogató üzemét, melyhez korszerű hulladékátrakó állomást is létesítettek - tájékoztatta az MTI-t a megyei jogú város csütörtökön.