Európa legnagyobb bioetanol gyára hazánkban épül

Ötvenmilliárdos amerikai-ír beruházás előkészítése zajlik Mohácson, ahol a tervek szerint a kontinens legnagyobb bioetanol gyára fog működni 2014-től.

Mohácson már hozzákezdtek a településen tervezett új nagy szabású bioetanol-üzem megvalósításának előkészítéséhez, az engedélyek beszerzése várhatóan egy évig tart – közölte a baranyai város polgármestere, Szekó József. Az amerikai-ír beruházás beruházás értéke ötvenmilliárd forint, termelés a tervek szerint 2014-ben indulna írja a mr1-kossuth.hu. Amennyiben elkészül, ez az üzem lehet Európa legnagyobb bioetanol előállítója. „Kétszázezer köbméter bioetanolt állít elő, amelyhez ötszázötven-hatszázezer tonna kukoricát használ fel” – mondta a gyár tervezett kapacitásáról a politikus. Mohács önkormányzata mindenben támogatja a beruházást, és negyven hektárnyi területet is biztosít az üzem számára. Szekó József szerint a város ipari parkja megfelel a célnak, valamint vannak a projekthez szükséges kikötő területeik is.

 
Az építkezés során több száz embernek jut majd munka, az üzemben pedig hetvenöten dolgozhatnak – tette hozzá a polgármester. Az önkormányzati vezető elmondta még, Mohács számára a foglalkoztatás bővítése nagyon fontos, akárcsak az, hogy az új gyár középiskolai és felsőfokú végzettségű informatikusoknak, mérnököknek ad munkalehetőséget. További előny a városnak, hogy a helyi bioetanol-gyártás beindulásáa után Mohács megduplázhatja az iparűzési adó bevételét. Az üzemben a tervek szerint a legkorszerűbb, környezetbarát technológiát alkalmaznák, az alapanyagot pedig Mohács száz kilométeres körzetéből szereznék be. A bioetanol kifejezés olyan, nagyrészt etil-alkoholból (etanolból) álló üzemanyagot jelent, melyet biológiailag megújuló energiaforrások, vagyis növények felhasználásával nyernek.

Ajánlott tartalom

A napelemek megtermelik a Kstar energiatárolója egyszerűen eltárolja az energiát

A KSTAR az új energiaforrások és a teljesítményelektronika egyik vezető márkája. Ide tartoznak az adatközpontok számára kritikus infrastruktúrák elemei (UPS, akkumulátorok és precíziós klímaberendezések), a moduláris adatközpont-megoldások, valamint átfogó fotovillamos és energiatárolási megoldások.

Nincs hozzászólás

  1. És amikorra felépül, majd csak ráteszik megfelelő nagyságú jövedéki adót..