Európa második legnagyobb geotermikus rendszere épül Szegeden

Két nyertes pályázat keretében 27 geotermikus kutat fúrnak Szegeden a következő 5 évben, és így összesen 9 fűtési kört helyeznek megújuló energetikai alapra. A rendszer az izlandi Reykjavíkban működő után Európa második legnagyobbja lesz, már ami a lakossági ellátást illeti.

Hat városrészben 9 fűtési kört kapcsolnak zöldenergiára a következő években Szegeden. A fedett uszoda mellett Felsőváros más területeit, továbbá Odesszát, az Északi városrészt, Rókust, Tarjánt, valamint a Belvárost 1700–2000 méteres talpmélységű kutakból feltörő 90 Celsius-fokos vízzel fűtik ki, ami több mint 600 ezer gigajoule termálenergiát jelent.

Tavaly 4 fűtési kör megújuló energetikai alapú átalakítására nyert KEHOP-támogatást a Szetáv Kft., a Geo-Hőterm Kft., valamint a Nemzeti Fejlesztési Programiroda Kft. alkotta konzorcium, a beruházás önrészét az önkormányzati cég két partnere teremti elő. A 9,5 milliárd forint összértékű projekt támogatási intenzitása 50 százalékos, akárcsak az idén nyertes pályázatuk esetében, ami további 5 fűtési kör átalakítását tartalmazza 11,4 milliárdból. A fejlesztések a Szetáv fűtőműveit látják majd el tiszta, importfüggetlen alternatív termálenergiával, amivel összesen 20 millió köbméter földgázt váltanak ki, és 35 ezer tonnával kevesebb szén-dioxidot juttatnak a levegőbe.

Javul a levegő minősége

– Mivel nem vagyunk iparváros, a Szetáv számít az egyik legnagyobb légszennyezőnek, ezen is változtathatunk a beruházás révén. A projekt legfontosabb eredménye az lesz, hogy 40-45 százalékkal tudjuk csökkenteni károsanyag-kibocsátásunkat 5 év alatt. Ezzel a fejlesztéssel Szeged felkerül az alternatív energiát hasznosítók térképére – részletezte lapunknak Kóbor Balázs, a Szetáv Kft. ügyvezetője. Megjegyezte, a lakosság azonban nem feltétlenül veszi majd észre az árban a zöldenergiára történő váltást, hiszen hiába kell majd kevesebb gázt vásárolnia a világpiacról a nonprofit városi cégnek, évek óta miniszter állapítja meg, mennyit kell fizetni a távfűtésért a szolgáltatást igénybe vevőknek, írta a delmagyar.hu.

Óránként 70 köbméter vizet termelnek majd

A primer hőenergia-ellátás 90 százaléka a távfűtést látja majd el, de vannak más fogyasztók is, például a 16 milliárd forint kormányzati forrásból épülő fedett uszoda, amelyet hőcserélőn keresztül szintén a kiépülő rendszer tart majd melegen, továbbá a Cédrus Liget Lakóparknál is létesülnek termálkutak. Szeged-szerte összesen 27 kutat fúrnak, az elsőt novemberben kezdik a tervek szerint Felsővároson, majd Odessza, az Északi városrész és Rókus következik. A kutak óránként átlagosan 70 köbméter vizet termelnek majd, ami fűtőközegként szolgál a kazánházakban, vagyis a távfűtő hálózatba nem kerül be, hanem visszasajtolják a mélybe. – Ennyi kúttal működő geotermikus rendszer egész Európában ritkaság, a szegedi lesz Reykjavík után a második legnagyobb – szemléltette a 4-5 éves kivitelezésű projekt jelentőségét Kóbor Balázs.

Ajánlott tartalom

A légkondicionálók felkészítése a hideg időszakra

Ahogy a nyár lassan átadja helyét az ősznek, egyre többször tapasztalhatunk alacsonyabb hőmérsékleteket otthonunkban. Hajnalban már csak kabátban merészkedünk ki, és gyakrabban fújnak hideg szelek nap közben is. Mindez azt jelenti, hogy ideje felkészítenie klímarendszerét az őszi és téli szezonra.